Egy autókereskedésben pár éve megkérdezték az érdeklődőket, hogy mi az, amiről egy új autó megvásárlásával lemondanak. Szinte senki nem tudott válaszolni a kérdésre. Néhányan legfeljebb annyit bírtak kinyögni, hogy ha megveszik az adott márkát, le kell mondaniuk egy másik gyártó kocsijáról. Látszólag nem tudták, vagy nem akarták figyelembe venni az „alternatív költségeket”, vagyis, hogy úgy gondoljanak az elköltendő pénzre, mint egy lehetőségre, amellyel a jövőben más javakat vagy élményeket vehetnének meg.

Ezzel a személyesen elvégzett kis kísérlettel érzékeltette a Közép-európai Egyetem (CEU) 400 fős, zsúfolásig megtelt előadótermében Dan Ariely, bármennyire is szakértőnek hisszük magunkat, alapvetően félreértjük a pénz természetét.

Ahány ház, annyi megtakarítás

A Racionális/Irracionális – Döntéseink csodálatos logikátlansága című TEDxBudapest konferencia pszichológus és viselkedési közgazdaságtannal foglalkozó sztárvendége ugyanakkor elismerte, hogy ebben a folytonos küzdelemben sokat ront a helyzetünkön a technológia. A digitális megoldások elterjedése a pénzügyi szolgáltatások terén ugyanis kifejezetten megnehezíti a tisztánlátást.

Becsapós érzelmeink

Marjai János

Példaként egy másik kísérletüket említette, amelyet Kenyában, az ottani mobil pénzküldő szolgáltatás (M-Pesa) több ezer ügyfelének bevonásával végeztek. A résztvevőket különféle módszerekkel próbálták megtakarításra ösztönözni. Voltak, akik heti két üzenetet kaptak sms-ben: az egyiket a hét elején takarékoskodási emlékeztetőül, a másikat pedig a hét végén, a megtakarítások kimutatásával. Másoknak szintén üzentek, de őket a gyermekük nevében kérték arra, hogy tegyenek félre a „jövőjükért”.

További csoportok tagjainak heti 10 vagy 20 százalékos bónuszt ígértek, ha sikerül megspórolniuk valamennyit, egy részüket pedig kudarc esetén még pénzelvonással meg is büntették – mesélte a napokban megjelent, A (túl)költekezés pszichológiája című könyv szerzője. Végül egy csoportnak – az emlékeztető heti két sms mellett – adtak egy nagy képet, ami aranyszínű pénzérmét ábrázolt, rajta a kísérlet 24 hetének a sorszámaival, és arra kérték őket, hogy a lakásukban tegyék látható helyre, egy késsel pedig mindig kaparják le annak a hétnek a számát, amelyen pénzt takarítottak meg.

A nagy aranyérme

Meglepő módon – bár a gyerekek szívhez szóló „üzenetei” és a bónuszszázalékok is növelték némileg a spórolási hajlandóságot – legjobban a nagy aranyérme ösztönözte takarékoskodásra az embereket. Méghozzá azért – vonta le a következtetést Ariely – mert látható volt, és 24 héten keresztül minden nap figyelmeztette az embereket a céljukra.

Sok minden nehezíti a tisztánlátást

Marjai János

Éppen ez az, amit napjaink digitális forradalma igyekszik meggátolni azzal, hogy – a különféle „készpénzkímélő” alkalmazások révén – fizikailag is láthatatlanná teszi a pénzt. Közismert ugyanis, hogy sokkal jobban „fáj” a költés, ha közvetlenül látjuk-érzékeljük a kiadott summát. Mennyivel nagyobbakat harapnánk, és mennyivel rosszabbul esne a vacsora, ha egy étteremben falatonként számolná (el) a fogyasztásunkat a hátunk mögött álló pincér? – hozott egy nem különösebben valószerű, de mindenképpen plasztikus példát az előadó.

Újra látható pénz

A közönséget megnevettető szituáció mögötti jelenség – a „fizetés fájdalma” – azonban korántsem tréfadolog. Miközben egyénileg és társadalmilag is az lenne az érdekünk, hogy növeljük a fizetés fájdalmát, és ezáltal a költési tudatosságunkat, a technológia épp az ellenkező irányba megy – a pénzkiadás tényét elleplező hitelkártyák, csoportos beszedési megbízások, paypassos fizetések és más módszerek segítségével. Ezek miatt egyre könnyebben szabadulunk meg a pénzünktől, és ezzel egyre később szembesülünk.

Sokan költünk sokat

Marjai János

Megoldásként több apró, a hétköznapokban könnyen bevezethető praktikát javasolt Ariely. Azon túl, hogy kevésbé hagyatkozzunk a pénzünket csak a nevükben kímélő digitális szolgáltatásokra, segíthet, ha jól láthatóan megjelöljük a megtakarítás konkrét célját. Mint azok az indiai vendégmunkások, akiknél pár éve azt vizsgálták, mikor állnak leghatékonyabban ellen az őket érő környezeti csábításoknak, és utalnak haza a legtöbbet a családjuknak. Nem meglepő módon azoknak volt a legnagyobb az önuralmuk, akik egy olyan borítékban gyűjtötték a hazaküldendő pénzt, amelyre ráírták a gyerekeik nevét.

Sok kicsi sokra megy

De már az is nagyobb tudatosságra sarkallhat, ha kisebb porciókra osztjuk, amink van. Hiszen empirikus vizsgálatokkal kimutatták, hogy a moziban is kevesebb popcornt tömnénk magunkba, ha nem egyetlen hatalmas vödörbe, hanem négy kisebb pohárba elosztva kapnánk ugyanazt a mennyiséget. Ugyanez igaz a fizetésünk elköltésére is. Sokkal hatékonyabban tudna mindenki félretenni, ha nem havi, hanem heti bontásban kapná a járandóságát – lehetőleg a hét elején, nem pedig péntekenként. Merthogy így még a hétvégi lehetőségek is kevésbé csábítanának felelőtlen költekezésre.

Gyereknevek a borítékon

Marjai János

Akárhogyan is, a lényeg az – zárta előadását Ariely –, hogy minél gyakrabban hagyjunk magunknak gondolkodási időt a pénzügyi döntéseink meghozatalakor, és ne dőljünk be a környezetünk csábításainak, amelyek az érzékeinkre, érzéseinkre hatva akarnak minél gyorsabban, minél több pénzt kihúzni a zsebünkből.

Érzelmek és a tudat

Hogy a fenébe ne akarnék fellépni Ariely előzenekaraként? Ekképp érzékeltette a TEDxBudapest első előadója, Baracskai Zoltán, miképp reagált a konferenciára való felkérésre. Az önmagát homo ludensként meghatározó pszichológus-közgazdász, aki hatalmas adatbázisokkal is foglalkozik, testközelből tapasztalja, hogy amióta világ a világ, azóta viaskodik egymással az analitikus és az intuitív elme.

Az őt követő szociálpszichológus, pletykakutató Szvetelszky Zsuzsanna arra a kérdésre kereste a közönséggel közösen a választ, hogy valójában ki dönt helyettünk, amikor úgy gondoljuk, mi döntünk? Réz Anna erkölcsfilozófus egyebek mellett arról beszélt, mennyire kell racionálisnak lennünk ahhoz, hogy az erkölcs általunk ismert fogalma ne hulljon darabokra. De előadásából azt is megtudhattuk, hogy az erkölccsel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek valójában korántsem tartoznak a legerkölcsösebb emberek közé.

Ki dönt helyettünk?

Marjai János

Nem csupán a hivatása miatt tölthet be a sokszínűség meghatározó szerepet az életében – derült ki Iain Lindsay, budapesti brit nagykövet beszédéből. Neki fiatal korában skót származásával kellett több ízben is megküzdeni – hazájában és Angliában egyaránt. A BBC Közép-Európa tudósítója, a 32 éve Magyarországon élő Nick Thorpe angol író és újságíró egyebek mellett a menekülteket megszólaltató új könyvéből szemezgetett és mutatott be szívbemarkoló sorsokat, történeteket, nem utolsósorban azt boncolgatva, mennyire racionális vagy irracionális döntés lehet valaki számára az elindulás.

Simonyi Balázs filmrendező rövidnadrágban és futódresszben lépett a színpadra, hiszen ultrafutói tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Az akár 200 kilométer feletti távok teljesítése közben zajló belső folyamatokról és megküzdési kísérletekről beszélve szó esett akaratgyengeségről, önsorsrontásról és arról, hogy miként lehet képes – Münchausen báróként – önmagát kihúzni azokból a mélypontokból, amelyekbe saját magát lavírozta.

Dan Ariely és Jeff Kreisler új könyvéről itt talál infókat.