HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Ahány gyermektelen nő, annyiféle történet – látjuk igazolva Tanács Eszter a napokban megjelent, Nők gyermek nélkül című könyvében. Most az interjúkötetből a 38 éves Vera történetét választottuk ki.

Valahol megállt az időszámításom, nem érzem magam 38-nak. Furcsa is kimondani, hogy eljött az idő, amikor már nem sokáig lehet halogatni, hogy az ember vállal-e gyereket vagy sem. Egyetemen tanítok, másrészt van egy saját kis vállalkozásom. Sok ember vesz körül, sok embert kell vezetnem, közben nagyon önálló az életmódom. Szabad és önálló abban az értelemben, hogy én döntöm el, mi történik. Abban az értelemben meg egyáltalán nem szabad, hogy rengeteg kötöttséggel, teherrel és elfoglaltsággal jár. Az egyetem az első olyan munkahelyem, ahol adott keretekhez kell igazodnom, előtte mindig a magam ura voltam. Ez most egy boldog belépőkártyás, ebédjegyes, bérszámfejtős, minimálbéres hely. Vágytam egy ilyenre, hogy ne kelljen mindig mindent teljesen egyedül megoldani.

Sosem voltam tervezgető, sem álmodozó típus. Bár egy utazás előtt már fél évvel tudom, milyen könyveket viszek magammal, és az esküvőmet is sokszor elképzeltem, férjet nem vizionáltam hozzá, csak azt, hogy hogyan lehetne háromnapos bulit szervezni a kertünkben. Más dolgokban viszont nem láttam magam előtt a jövőt, kiskoromban sem. A jelenbe vagy egy lépéssel előre szoktam nézni. Most, éltes fejjel külön lépéseket kell tennem azért, hogy legyen egy körvonalazottabb jövőkép a fejemben.

Szuper gyerekkorom volt, visszatekintve így érzem. Késői gyerek vagyok, egy 11 évvel idősebb nővérem van, a szüleimből már puhított verziót kaptam, és igazából mindennel békén hagytak. Apukám hirtelen haragú volt, sokat veszekedtünk, és a szüleim is egymással, de az alapokat tekintve szeretetteljes családban nevelkedtem. A nagyszüleimet nem ismertem, kimaradt a szélesebb akolmeleg, hogy összejövünk a nagy ünnepekre. Később egy barátnőmnél láttam, milyen az, amikor nagy a család, és irigykedtem egy kicsit. Jó volt ebben megmerítkezni, szerettem náluk lebzselni. Egyszer közölték a szüleim, hogy elválnak, aminek én örültem, mert annyit vettem le ebből 11-12 évesen, hogy nem lesz annyi balhé, és lesz két zsebpénzem meg két gyerekszobám. Aztán nem váltak el, úgyhogy ez is azt erősítette bennem, hogy az emberek együtt maradnak, főleg, ha vannak gyerekek.

Nem lebegett előttem, hogy majd hova kell elérnem

Egyetemista koromban az egyik 22 éves barátnőm mesélte, hogy kinéztek egy gyönyörű lakást a párjával, de nem veszik meg, mert a negyediken van, de nincs lift, és nem akarják majd később cipelni a babakocsit. Nagyon messze volt még a gyerekvállalástól, de a gondolkodásának része volt, hogy ha ma veszek egy lakást, akkor négy év múlva, mikor gyereket szülök, ne szívjam meg. Ledöbbentem ettől, én nem láttam magam ilyen képekben. A jövőkép-nélküliség más szempontból is problémát jelentett, például korábban úgy éreztem, elvárás, hogy az elit gimnázium után egyetemre menjek, de ötletem sem volt, mit szeretnék csinálni.

A szüleim nagy szabadságban hagytak, soha nem terelgettek semmi felé, azt mondták, bíznak benne, hogy én majd tudom, mit akarok. Nem tudtam. Négy-öt évvel a gimnázium után égetővé vált a kérdés. Hogyan fogok megélni, hogyan leszek olyan rendes ember, mint a szüleim, akiknek van rendes állásuk és fix helyük a társadalomban. Én nem értettem semmihez, és jött egy nagy megzuhanás, bulimiás lettem. Aztán valahogy kilábaltam belőle, amihez elővettem egy nem tudatos, inkább intuitív álmomat, hogy a dizájn érdekel. Beiratkoztam egy ilyen irányú egyetemre. Nem láttam magam előtt, hogy mi leszek, ha elvégzem az öt évet, nem tudtam, miért megyek oda, csak azt, hogy ott a helyem. Néha arra gondolok, hogy ha ennyi képességgel ugyanezt kicsit tudatosabban csinálom, akkor néhány felesleges kört megúszhattam volna. Nem nagyon korbácsolom magam emiatt, de nem könnyítettem meg a saját dolgomat.

Nem lebegett előttem, hogy majd hova kell elérnem a magánéletemben, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy nincs párkapcsolatom. Ezen a téren is az éppen elém kerülő helyzetekre reagáltam. Olyan döntéseim, hogy valakivel együtt maradok vagy kihátrálok, mert nem egyezik a céljaimmal, ilyenek soha nem voltak. Mindig az vezetett, hogy a jelenben boldog vagyok-e. Az első hosszú kapcsolatom során a gyerek nem merült fel, de ekkoriban ütött be a karrierrel kapcsolatos krízis. Arra gondoltam, hogy amíg nem vagyok képes ellátni magam, addig a gyerek kizárt. Előbb én legyek értelmezhető darabja ennek a gépezetnek, a társadalomnak, hogy ne legyek rászorulva másokra. Közben totál pénztelen barátnőim húszéves korukban bevállaltak gyereket, én meg értetlenül álltam a bátorságuk előtt. Miből fogják eltartani?

A következő hosszú kapcsolatom annyira gyötrelmes és kiegyensúlyozatlan volt, hogy szinte büntetés lett volna, ha esetleg becsúszik egy terhesség. Nem jutottunk el olyan bizalmi szintre, amelyben hajlandó lettem volna bevállalni egy gyereket. Ha véletlenül bekövetkezik, valószínűleg elvetettem volna – bár ki tudja, milyen érzelmeket indított volna el bennem. Akkoriban már a fontosabb barátaim elkezdtek gyerekeket vállalni, én is elkezdtem magam és a páromat ilyen szemmel nézni. Ez a kapcsolat 23-tól 30 éves koromig tartott, az összes ködös elejét és végét beleszámítva. A 30. születésnapomon született meg az ő gyereke valaki mástól, előtte egy-két évvel már nem voltunk kapcsolatban, de érzelmileg még kötődtem hozzá.

Azóta rövidebb kapcsolataim voltak, fel sem merült a gyerek. Úgy voltam vele, hogy előbb legyen párkapcsolatom, és abban majd együtt elgondolkodunk. Nem értettem azokat, akik azt mondják, mindegy kitől, csak legyen. Azóta különböző terápiás élmények eredményeképpen egy belső érési folyamaton mentem keresztül, és átértékeltem a kérdést: a gyerek nem feltétlenül csak egy szuper kapcsolat koronaékszere. Megszületett bennem valami őszinte, belülről fakadó vágy arra, hogy legyen gyerekem. Ráéreztem annak a csodájára, hogy létrehozol valakit, aki önálló tudatra ébred, és figyeled a fejlődését. Megérintett ennek az intimitása, maga a kapcsolódás. Önvédelemből azért továbbra sem álmodozom róla, mert fájóan messzi van most ennek a lehetősége, és a hiányérzetnek nem akarok teret adni.

Megannyi gombocska egyedül

Erős élményem kicsi koromból, hogy valaki azt mondja a gyerekének: „te vagy az életem értelme”. Nem tudom, mennyi idős lehettem, de máig emlékszem. Lefuttattam magamban egy logikai sort: ha az ő élete értelme a gyereke, akkor a gyereke életének az értelme az ő gyereke lesz, és így tovább. Nagyon disszonánsnak tűnt ez nekem. Akkor a saját életében saját értelme nincsen? Nagy teher, amikor egy anya ráteszi a gyerekére, hogy „neked meg kell felelned mint az én életem értelmének”. Hozzáteszem, anyukám egyáltalán nem volt ilyen, sőt inkább überliberális. Mi a nő életének értelme, amíg nem szül gyereket? Én nem gondoltam, hogy addig üres volna az életem. Közben persze értem: amíg nincs gyerekem, nem tudhatom, mi az a minőség, ami ott megjelenik.

Nemrég jött egy elképesztő felfedezés, amikor gombokból családfát készítettem: megannyi gombocska egyedül! A legfontosabb női felmenőim közül négy vagy szingli volt, vagy gyermektelen, vagy mindkettő. Ez az életforma valószínűleg bejáratott út volt minálunk. Közülük némelyeknek talán bánatot okozott a gyermektelenség, számukra ez nem döntés lehetett, inkább veszteség, de ezekről sosem beszéltünk. Én csak azt láttam, hogy vagány nők egyedül irányítják az életüket. Gyerekszemmel harmonikusnak, szuper példaképnek tűntek számomra. Ezzel szemben mindent tűrő, idomuló anyukám és nehéz természetű apukám viszonya kerülendő példaként állt előttem, alá-fölé rendeltségük nagyon nem tetszett. Szerintem nekem, mint a későn született második gyereknek ez afféle szabadságharc. Az a hosszú, döcögős kapcsolatom is ennek jegyében telt. Büszke vagyok magamra, hogy hiába voltam szerelmes, nem hoztam meg azt a kompromisszumot, hogy ezzel az emberrel maradok, és vele vállalok gyereket.

Van egy nagyfokú szabadságvágyam, ezt biztos jelentősen megnyirbálná egy gyerek. Még sincs bennem félelem, hogy ne tudnám kezelni a helyzetet. Ez részben nyilván az életkoromból is fakad, de inkább egy érési folyamat eredménye. Közben nagyon erősen működik bennem az önvédelem, próbálom elfogadni azt a verziót, hogy ha nem lesz gyerekem, akkor úgy fogok teljes életet élni. Próbálom elkerülni a teljes kétségbeesés állapotát. Nem engedem meg magamnak, hogy pánikoljak és sajnáljam magam, ez nem segítene hozzá sem egy kapcsolathoz, sem a gyerekvállaláshoz. Ha meglátok egy várandós nőt, nem sápadok le, hogy hű, le vagyok maradva. Csak akkor szoktam féltékenységet érezni, ha a gyerek olyan kapcsolatban születik, amit kvázi irigylek, amilyenre én is vágyom. Olyan vagyok, mint egy kibic, aki a pálya széléről nézi mások küzdelmeit. Nézem az összes barátnőm, kortársam és a testvérem gyerekneveléssel kapcsolatos harcait, bukásait és adott esetben kapcsolati kudarcait, hogyan megy szét egy-egy házasság vagy kapcsolat a gyerekvállalás után.

Hiányzik a kultúránkból, hogy erről beszéljünk

Annyi történetet magamba szívtam, annyi helyzetet megbeszélgettem, hogy van rajtam egy nyugodtság, hogy a szülőséget úgysem lehet jól csinálni. Bárhogy csinálod, pszichológusnál fog kikötni a gyerek. Másrészt úgy érzem, az ilyen késői gyerekvállalásnak igenis lehet előnye. Sokat olvasok, évek óta sok párkapcsolati, gyereknevelési, szüléssel kapcsolatos könyvbe vagy cikkbe futok bele. Ha nem hallgattam meg vagy ötven szüléstörténetet, akkor egyet sem. Van bennem valami perverz kíváncsiság, hogy mi ez. Frankón végigolvasok úgy egész köteteket, hogy abból engem semmi nem érint. A félelmeimet úgy tudom elhessegetni, ha hallok róla sokat. Felkészítem magam minden lehetséges problémára. Egyáltalán nem vagyok ilyen élethelyzetben, de van bennem nyitottság meg vágy. Most először bennem van az, hogy a következő pár kiválasztásánál szempont lesz, hogy nem nagyon van már elcseszni való időm. Mondjuk, nem látom magam előtt, hogy a második randin megkérdezem: „És akkor, gyerek?!” De ha valakivel ez kizárt, azzal valószínűleg nem fogok nagyon hosszan elbíbelődni.

A családom tojáshéjon járkál, nem mernek kérdezni. Hiányzik a kultúránkból, hogy erről beszéljünk. Nekem is hiányzik a kultúrámból meg a komfortérzetemből. Anyukám másfél évente egyszer finoman utal rá, mennyire jó lenne egy kisbaba a családban. Még abban sem vagyok biztos, hogy nekem célozza. A barátaimmal több szó esik a témáról, de ők sem mernek kérdezni. Feltettek egy polcra, inkább nem piszkálnak. Engem nem épít az önsajnálat, és nem akarok azonosulni az otthon szomorkodó szingli lány szerepével. Ha túl sokat ragoznám, azzá válnék, de nem akarok beleragadni. Persze ezért sokan azt gondolják, hogy hát olyan önálló, kedves meg intelligens vagyok, majd megoldom, vagy biztos nem is akarok párkapcsolatot, gyereket. Mondtam én ilyet? A legjobb barátnőm – akinek akkor már két gyereke volt, nekem meg épp kapcsolatom se – egy buliban becsípve odavetette, hogy: „Jaj, de hát olyan jó a gyerek, miért nem akarsz te is?!” Azt hittem, felrobbanok. Nagyon feldúl, amikor egyenlőségjelet tesznek a közé, hogy nincs, és hogy nem akarsz. Sokaknak itt megreked a gondolkodásuk.

Ami még idegesítő, amikor egy sokgyerekes anyuka kiposztol valami olyat a Facebookra, hogy „amikor a gyerektelen ismerősöd azt mondja, hogy fáradt, muhaha”, és ott egy kép egy koktélt szürcsölgető szingli nőről a tengerparton. Ez a megbélyegzettség, hogy azért, mert nincs gyerekem, nem tudhatom, mi a fáradtság, mi a teljesség, az érzelmi gazdagság, nem vagyok igazi nő, és nem tudhatok semmit a való életről… Ezek bicskanyitogatók. Egyrészt, senkiről nem tudhatod, hogy választotta-e. De még ha igen, akkor is! Az az érzés, hogy nem érek semmit, ha nincs gyerekem, nem belőlem fakad, a tágabb környezet ezt tolja rám.

A különleges nagynéni szerepe

A szülői életforma elsodorja a barátokat is. A legtöbben csak fel-felbukkannak, és mindig nekem kell mindenkihez alkalmazkodnom. Egyedül vagyok, „úgyis ráérek”, ezért én megyek át, én látogatom meg, én viszem. Nem tudunk nagyobb közösségben találkozni, házhoz kell zarándokolnom, és amíg a gyerek alszik, addig tudunk a konyhában beszélgetni. Értem, és nincs igazi rossz érzés vagy vád bennem, de kényelmetlen. Azt viszont kerülöm, hogy gyerekkel együtt találkozzunk, mert akkor egy szavam sem megy át. Olyan, mintha beszélgetnénk, de csak biodíszletként ülök ott. Mint az Amélie-ben, amikor elmondja, hogy egyébként terhes vagyok és elütött egy vonat és meghaltam és háromszor újraéledtem, és ebből semmi nem megy át. Az más, ha azért találkozunk, hogy játsszunk a gyerekkel. Egy csomó barátnőm ég a vágytól, hogy időről időre visszacsöppenjen a gyermektelen felnőtt létbe, én viszont nem tudok parancsszóra bulihangulatba kerülni. Ő most ér rá, menjünk az éjszakába, mindegy, hogy egész héten dolgoztam és semmi kedvem.

Van egy-két ismerősöm, aki nem tud másról beszélni, csak a gyerekeiről, de a fontosabb barátaim inkább vissza akarják hívni a morzsáit annak az életnek, amikor még nem volt gyerekük, tehát nem tolják rám, hogy velük mi van, inkább azt várják, hogy meséljek a külvilág történéseiről. Néha elszégyellem magam, hogy a legjobb barátnőim gyerekeit nem látom egy évig. A rokonságban is vannak gyerekek, de őket sem látom sűrűn. Bekerültem a szingli, gyerektelen státuszba, a különleges nagynéni szerepébe. Hozom, amit az én nagynénéim nekem jelentettek.

Azt gondolom, a lényegi dolgokból minden benne lehetne az életemben gyerek mellett is. Nem éreznék különösebb lemondást, mert ha őszinte akarok lenni magammal, az óriási szabadságommal nem kezdek sok mindent. Új-Zélandig is el lehet menni egy gyerekkel, ez tényleg csak a szülő rugalmasságán múlik. Nyilván teljesen megváltozna az időbeosztás meg az evidenciák, de nem lenne rossz némi kötöttség ebben a nagy szabadságban.

A Nők gyermek nélkül című könyvről itt talál infókat.

 

 

Jöjjön el a következő HVG Extra A Nő Szalonba, ahol Tanács Eszterrel és vendégeivel beszélgetünk a könyv témájáról, a női szerepekről és az önazonosságról. Jegyek és infó itt.

 


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Honeckerék kiborultak, a németek viszont örökre hálásak lesznek a magyar határnyitásért

Honeckerék kiborultak, a németek viszont örökre hálásak lesznek a magyar határnyitásért

Cirkuszi indulóval hekkelték meg Karácsony sajtótájékoztatóját – videó

Cirkuszi indulóval hekkelték meg Karácsony sajtótájékoztatóját – videó

Az Aldi és a Lidl nem tart a Brexittől

Az Aldi és a Lidl nem tart a Brexittől

Üres terekkel is tudott sokat mondani – Rajk László építészöröksége

Üres terekkel is tudott sokat mondani – Rajk László építészöröksége

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

A debreceni polgármester elismerte, hogy a milliós tandíjú magániskolába jár a lánya

A debreceni polgármester elismerte, hogy a milliós tandíjú magániskolába jár a lánya