Általában könnyen észrevesszük, ha a környezetünkben valaki függőként viselkedik. Túl sokszor nyúl a pohár után, egyre kevésbé jár be a munkahelyére, egyre többször veszíti el az állását. Milliós tartozásokat halmoz fel, azt bizonygatva, hogy hamarosan újra nyerő szériába kerül, és minden forintot visszaszerez.

Vég nélkül hajtogatja, hogy bármikor abba tudja hagyni, bármikor le tudja tenni. Látjuk, ahogy beszűkül az érdeklődése, ahogy egyre ingerültebb, ahogy feladja korábbi tevékenységeit. Ahogy sóvárog, és gondolatait eluralja szenvedélyének teljhatalmú tárgya: a drog, a pornó, a videójáték, a vásárlás.

Belátás vagy tagadás

Könnyen észrevesszük, ha valaki más küzd szenvedélybetegséggel. De vajon felismerjük-e önmagunkban is a függőség jeleit? Ha remeg a kezünk és izzadunk, vajon bevalljuk-e, hogy elvonási tüneteink lehetnek, vagy mondvacsinált magyarázatokat, kibúvókat keresünk? Vajon feltűnik-e, hogy újra és újra emelnünk kell a dózist vagy a gyakoriságot, hogy az óhajtott állapotot el tudjuk érni? És vajon el tudjuk-e még érni egyáltalán a kívánt hatást?

Vagy csak kényszeresen ismételgetünk olyan cselekvést, ami kezdetben jutalmazott, de mostanra már csak egyetlen célja maradt: hogy megelőzzük a megvonást? Ha együtt élünk függő személlyel, bűnbakká tesszük-e őt vagy magát a pszichoaktív szert, ahelyett, hogy elgondolkodnánk azon, vajon milyen csoda folytán kötünk ki újra és újra egy függő mellett? Mert a társfüggő példának okáért éppen a szenvedélybetegtől függ.

Több vizsgálat is igazolta, hogy a saját függőséggel kapcsolatos tudatosság hiánya súlyos szenvedélybetegséget jósol, amelynél szóba sem jön a leszokás. Ha nincs tudatosság, nincs problémafelismerés. Ha nincs problémafelismerés, belátás helyett örök tagadás van. Ha nincs belátás, motiváció sincs a változásra. És ha nincs motiváció a változásra, akkor nem reménykedhetünk érdemi terápiás hatásokban.

A függőség jelei

A függőség felismerésében segíthet, ha ismerjük azokat a klinikai súlyosságú tüneteket, amelyek lehetővé teszik a probléma súlyosságának becslését. Ezek az alábbiak (Szerhasználat lehet például alkohol- vagy drogfüggés, míg az addiktív viselkedés kötődhet szerencsejátékhoz, video- vagy számítógépes játékhoz, vásárláshoz vagy munkához. A falásroham vagy a túlevés hivatalosan nem tartozik ugyan az addikciók közé, de ugyanúgy ismétlődhet és kontrollvesztéssel járhat.):

• A szándékoltnál nagyobb mennyiségű vagy hosszabb ideig tartó szerhasználat/addiktív viselkedés (kontrollvesztés)
  
  
• A szerhasználat/addiktív viselkedés csökkentésére tett eredménytelen kísérletek (a probléma egyéni kezelésének kudarca)
  
  
• Az adott viselkedésre fordított jelentős mennyiségű idő (a probléma egyre inkább uralja az egyén időtöltését)
  
  
• Erőteljes sóvárgás a szerhasználat/addiktív viselkedés folytatására
  
  
• A mindennapokban vállalt szerepekhez kötődő kötelezettségek elhagyása (az egyén képtelen eleget tenni a vállalásainak)
  
  
• A szerhasználat/viselkedés annak ellenére folytatódik, hogy komoly interperszonális (pl. kapcsolatokban megmutatkozó konfliktusok), testi és lelki problémák lépnek fel következményként
  
  
• Korábbi tevékenységek feladása (érdeklődés beszűkülése)
  
  
• Szerhasználat/addiktív viselkedés kockázatos helyzetekben is (pl. ittas állapotban autóvezetés)
  
  
• Tolerancia, vagyis a hozzászokás kialakulása (a kívánt hatás eléréséhez növelni kell a dózist/gyakoriságot)
  
  
• Szer-, viselkedésspecifikus megvonási tünetek lépnek fel (pl. kézremegés, verejtékezés, székrekedés, hőhullámok, alvási problémák, ingerlékenység, szorongás stb.)

A tünetek száma alapján tudunk a súlyosságra következtetni. Két-három tünet esetén enyhe mértékű, négy-öt tünet esetén közepes súlyosságú, hatnál több tünet meglétekor pedig súlyos addikcióról beszélhetünk.

A következmények és a szabadulás

Fontos azonban, hogy ne csak tünetekben gondolkodjunk, hanem felismerjük a probléma mindennapi életünkre gyakorolt káros hatásait, következményeit is. A függőség kihat ugyanis az egész életünkre, gondolkodásunkra, érdeklődésünkre, érzelmi állapotunkra, viselkedésünkre, társas kapcsolatainkra, megélhetésünkre. Átszövi minden pillanatunkat, és létünk minden területét.

Mit tehetünk tehát, ha felismertük, hogy mi magunk is valamilyen függőséggel küzdünk? Minden esetben szakmai segítséget kell kérni, hiszen a probléma lényege – ahogyan azt a fentiekben láthattuk – éppen az, hogy már nem vagyunk képesek kontrollálni a viselkedésünket.

Választhatunk egyéni kezelést, csoportterápiát, önsegítő csoportokat, rehabilitációs beavatkozást. A hatékonyság akkor a legnagyobb, ha a módszerek ötvöződnek, vagyis az egyén a függőséget több szemléletmód és módszer mentén képes tanulni és kordában tartani.

A felépülés emberpróbáló feladat. Ezt kár lenne tagadni. De a végén újra szabad emberré válhatunk. A szabadság pedig ebben az esetben azt is jelenti, hogy többé nincs szükség arra, hogy önmagunknak és másoknak hazudjunk.

Kapitány-Fövény Máté addiktológus

Legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Kapitány-Fövény Mátéval függőségeinkről és a változás útjáról beszélgetünk. Jegyek és infók itt.