A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A címben megfogalmazott kérdésre a válasz: nem. Vagyis nem úgy. De adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor a családban betöltött szerepeinkből ki kell lépnünk, és másik szerepet magunkra ölteni, ha csak időlegesen is.
Jól funkcionáló párkapcsolatban nem lesz dráma abból, ha az egyik fél – leginkább az anya – élete egy szakaszában nagyrészt szülői szerepben működik, valamelyest háttérbe szorítva nemi, szakmai, illetve társminőségét.
Az anyaság első néhány hónapjában ez nem is lehet másképp, ez jellemzi az kisgyermekes éveket is, de ha minden jól megy, az iskoláskorú gyerekek mellett már nagyjából visszaáll az egyensúly, és a két fél hasonló mértékben veszi ki a részét a társ-, illetve szülői szerepekből.
Az élethelyzetek olykor megkívánják, hogy a szerepeink közt rugalmasan váltakozva legyünk hol szülők, hol gyerekek, máskor pedig egyenrangú társai egymásnak.
Egymást vonzó sémák
Nem mindig az élethelyzet befolyásolja a párkapcsolatban betöltött szerepeinket. Vannak olyan személyiségjegyek, olyan kialakult sémaszerű működések, amelyek szinte „vonzzák” egymást. Aki úgynevezett sérülékenység-veszélyeztetettség sémával él (szüksége van valakire, aki csak rá figyel, óvja, csak az ő igényeit lesi), szinte törvényszerűen magához fog vonzani valakit, akinél az önfeláldozás séma dominál (mások fizikai, érzelmi szükségleteire fókuszál, önként alárendelődik mások igényeinek).
Ha ez a felállás férfi–nő kapcsolatban realizálódik úgy, hogy a nő az önfeláldozó, akkor ő tipikusan anyaszerepben fogja élni az életét, a férfi pedig megmarad gyereknek. Kettejük kapcsolata általában nem konfliktusos, mivel a sémáik jól kiegészítik egymást, hacsak valamilyen váratlan esemény ki nem zökkenti őket a kerékvágásból.
Mivel a szélsőséges érzelmek és a szexualitás elhanyagolható az ilyen anya–fiú jellegű párkapcsolatban, egy érzelmi-érzéki „fellobbanás” szélsebesen borítja fel a szilárdnak tűnő rendszert. Ha az önfeláldozó „anyát” éri érzelmi sokk, akkor egyszer csak kizsákmányoltnak és értéktelennek fogja magát találni ugyanabban a kapcsolatban, amelyikben addig kiválóan elboldogult. Ha a sérülékeny „fiú” lobban szerelemre valaki más iránt, hirtelen ki akar törni a gyerekszerepből, és felnőtt férfiként létezni, aminek fő akadálya a felette „anyáskodó” nő lesz.
Ha ilyenkor pszichológushoz fordulnak, a terápiás munka nem biztos, hogy visszavezeti őket egymáshoz. Sokkal valószínűbb, hogy önismeretük növekedésével, személyiségük differenciálódásával olyan kapcsolatra fognak vágyni, amelyikben több oldaluk is érvényesülni tud, ahol nem szorulnak bele egész életükre egyetlen szerepbe, működésmódba.
Olvassa el Megyeri Zsuzsanna pszichológus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.