HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Nem létezik olyan helyzet egy kapcsolatban, hogy most hátradőlhetünk, és örökké együtt maradunk – mondja Dr. Belső Nóra pszichiáter, aki szerint akár még 20-30 év múlva is rácsodálkozhatunk a másikra. Közelgő szalonestje előtt öt kérdést tettünk fel neki.

HVG Extra Pszichológia (HVG): Milyen szakaszai vannak egy párkapcsolatnak, és mi jellemző ezekre a szakaszokra?

Dr. Belső Nóra: Sokféle szemlélet próbálja tudományosan leírni a párkapcsolat szakaszait, de minden kapcsolat másfajta dinamikával működik. Ez mindig a két ember egymásra hatásának, együttműködésének, céljainak és vágyainak a függvénye. Természetesen igaz, hogy a párkapcsolat elkezdődik valahogyan (észrevevés, vonzalom, érzelmek megjelenése), de már itt is hatalmas a variációs lehetőség, sőt talán még nemenként is eltérő e kezdeti szakasz lefolyása, megélése. Egy férfi számára lehet, hogy a szexuális vonzerő az első észrevett tulajdonság, míg sok nő az értelemre, a humorra figyel fel először. Az ismerkedés további lépésekre osztható, és ennek a tempója, árnyalatai sem egyformák, akár egy ember különböző kapcsolataiban sem.

Az, hogy miként viselkedünk, és hogyan éljük meg a párkapcsolatunk jelenét, nagymértékben függ a korábbi tapasztalatainktól, sikereinktől, kudarcainktól. Úgy látom, hogy vannak nagyon dinamikusan működő párok, akik szinte mint egy táncban, képesek fenntartani egy folyamatos közeledés-távolodás ritmust: veszekszenek, kibékülnek, szeretik egymást, és ezt egy életen át képesek megtartani. Olyan kapcsolatokból is van bőven, amelyekben a tomboló szenvedély és szerelem kitart egy darabig, de utána kihűlés és közöny, vagy teljes utálat következik. Ezek mellett sok párkapcsolat fokozatosan mélyül, és talán nem is a szenvedélyesség, hanem a szeretet, a megbecsülés és a tisztelet jelenti a fő alapokat. Nem gondolnám, hogy szükségszerű a csalódás vagy a vég, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kapcsolatunk folyamatosan változni fog, és mi sem leszünk ugyanolyanok az évek alatt, mint ahogyan a párunk is fejlődik valamilyen irányba.

HVG: Mire érdemes figyelnünk az egyes szakaszokban?

Dr. Belső Nóra: A kapcsolat legelején, amikor még nyiladozik a szerelem, gyakran követjük el az a hibát, hogy megpróbáljuk magunkat ideálisnak feltüntetni, illetve a másik embert is felruházni olyan tulajdonságokkal, amelyekre valójában mi magunk vágyunk. Nem vesszük észre azokat a jeleket sem, amelyek éppen az ellenkezőkről árulkodnak. Egy idő után azonban nem tudjuk eltitkolni a valódi énünket, az ideális viselkedés helyett megjelenik a reális magatartásunk. Ez a másik számára furcsa tapasztalat lehet, mint ahogyan számunkra is okoz némi kiábrándulást, amikor az idealizált párunkat elkezdjük olyannak látni, amilyen valójában. Ebben a folyamatban nincsenek időhatárok. Még 20-30 év múlva is rácsodálkozhatunk a másikra, jó és negatív értelemben egyaránt.

A stabilan működő kapcsolatban érdemes figyelni arra, hogy a nyugis vagy akár unalmas hétköznapokat rendre dobjuk fel valami újdonsággal, apró kedvességekkel, közös élményekkel. Minden kapcsolat halála a megszokott, sablonos, rutinszerű élet. Gyakori hiba egy jól működő párnál is, hogy a biztonság nyugalma elkényelmesíti a feleket, és egyszer csak azon kapják magukat, hogy hiányérzetük van. Ez ellen csakis az időnkénti rutinból való kilépés jelent megoldást. Új közös célok, egy-egy új szokás bevezetése, barátok, társasági élet, sport, és még sorolhatnám, mennyi mindent lehet belevinni a kapcsolatba. Ez az a munka, amin nem érdemes spórolni! Mindemellett érdemes folyamatosan odafigyelni a másik igényeire, vágyaira. Adok és kapok: ez a kellő hozzáállás. Korábbi csalódásaink hajlamosíthatnak pesszimizmusra: bizalmatlanná, gyanakvóvá tehetnek bennünket. Így azonban esélyünk se lesz egy új kapcsolatot felépíteni. A bizalom törékeny dolog, de mindig emlékezzünk arra, hogy elsősorban önmagunkban kell bíznunk ahhoz, hogy elhiggyük, hogy sikerülhet. Ha pedig önmagunkkal van problémánk, keressünk fel egy szakembert. A korábbi hibákat ne hurcoljuk magunkkal egy életen át.

Dr. Belső Nóra
©

HVG: Hogyan tudom eldönteni, hogy a párkapcsolati konfliktusokat nem az okozza, hogy rosszul választottam, hanem hogy eltérő szakaszban vagyunk a párommal?

Dr. Belső Nóra: Az, hogy ki hol tart, mit él meg, csakis akkor derül ki, ha beszélgetünk róla a párunkkal. Nem elég álmodozni, elképzelni, hogy a másik vajon mit gondol, hogyan érez, időnként fel is kell tárni önmagunkat, hogy a társunk is ezt tegye. Sokan félnek az őszinte kitárulkozástól, a direkt kérdésektől. Persze egy hónap után még ne legyen téma a házasság – bár ez is attól függ, hogy hány évesek vagyunk, és milyen céllal jött létre az ismeretség. A kommunikációnk legyen a helyzetnek megfelelően nyitott és őszinte, hiszen ezt várjuk a társunktól is. Ha ő nem partner ebben, akkor talán át is gondolhatjuk, hogy jó helyen vagyunk-e. A kapcsolati szakaszok nem maguktól jönnek, hanem mi alakítjuk ki azokat. A biológia sokat számít – erről érdemes tudni – de a munkánk, amit a kapcsolatba teszünk, ahogyan abban létezünk, viselkedünk, nagyon is meghatározza a párkapcsolat ívét. Minderről nyugodtan beszélgessünk egymással.

HVG: Vajon létezik a tartós párkapcsolat titka?

Dr. Belső Nóra: Én úgy hiszem, hogy igen. A tartós kapcsolat egy döntés – csakúgy, mint a hűség. A tartósan (vagy inkább folyamatosan) jó kapcsolat már nem biztos, hogy létezik. Definíció kérdése: mi az, hogy jó? Hűséges? Boldog? Biztonságos? Egzisztenciálisan stabil? Sikeres? Inspiráló? Most biztosan sokan azt mondják, hogy ez mind – de tudjuk, hogy ilyen kapcsolat nincs. Ha akarjuk, akkor viszont lehetnek ilyen szakaszaink: sikeres, inspiráló, szenvedélyes, biztonságos, boldog,... Rajtunk múlik, hogy egy-egy élethelyzetben mit tartunk a kapcsolat legfőbb értékének. Ha mindig meg tudunk nevezni egy-kettőt, és a negatív dolgokon képesek vagyunk túljutni (mert az is akad bőven), akkor már elmondhatjuk, hogy van egy jól működő párkapcsolatunk, amelyben jól érezzük magunkat. Egyébként nem létezik olyan kapcsolat, amelyikbe ne jönnének időnként nem várt nehézségek, problémák. Ezt mindenképpen el kell fogadnunk ahhoz, hogy túl tudjunk jutni rajtuk.

HVG: Létezik olyan, hogy hátradőlhetek egy párkapcsolatban, hogy most már minden rendben velünk, és biztos, hogy örökké együtt maradunk?

Dr. Belső Nóra: Nem. Lehet, hogy én így érzek, de a kapcsolat két emberről szól. Sosincs nyugvópont, hiszen az élet is folyamatosan új helyzetek elé állít minket. Azt kell eldönteni, hogy az az ember, akivel együtt vagyok, vajon akar-e velem evickélni, és ő is úgy gondolja-e, hogy mi hosszú távon tervezünk, együtt. Csodálatos érzés, amikor közösen éljük meg az összetartozás élményét és együtt jutunk el oda, hogy ezt konzerválni akarjuk. De sajnos ennek megvannak a feltételei: a folyamatos egymásra figyelés, a jó és tiszta kommunikáció, egymás értékeinek a megbecsülése és egymás szükségleteinek a kielégítése. Kölcsönösen. Ha ezek elmaradnak vagy nem kölcsönösen működnek, akkor a kapcsolat hanyatlani fog, és elromlik. Nekem is és neki is folyamatosan dolgoznunk kell az együttműködésen, a mindennapi apróságok és a nagy horderejű történések feldolgozásán, megoldásain. Tennünk kell azért, hogy legyenek boldog pillanatok és örömteli élmények, hiszen ezek törik meg a hétköznapok unalmas döcögését. Sokan akkor érzik révben magukat, amikor a korábbiakkal ellentétben már nincsenek viták, nézeteltérések, túl nagy a csend. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ki mennyire van jelen a kapcsolatban, és vajon mi történik éppen? Örökké tehát tarthat egy kapcsolat, ha így döntünk. Ez azonban csak akkor fog működni, ha a döntés közös. Az pedig, hogy jó is lesz, megint csak kettőnkön fog múlni.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba február 26-án, ahol Dr. Belső Nóra pszichiáterrel és Füredi Krisztián szexuálpszichológus-párterapeutával beszélgetünk a tartós párkapcsolatról. Jegyek és infók itt.

©

Fizesse elő a HVG Extra Pszichológia magazint: 20 % kedvezményt kap vagy ajándékba kapja a Most élj! című könyvet.

 


Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Szovjet villanyautó, íme a több mint 40 éves elektromos Lada - videó

Szovjet villanyautó, íme a több mint 40 éves elektromos Lada - videó

Sokkoló képeket készítettek az állatvédők, hogy megmutassák, milyen nagy a baj a tengerekben

Sokkoló képeket készítettek az állatvédők, hogy megmutassák, milyen nagy a baj a tengerekben

Beismerte tettét az utrechti lövöldöző

Beismerte tettét az utrechti lövöldöző

Macron: A Fidesz felfüggesztése kudarc

Macron: A Fidesz felfüggesztése kudarc

Nyitva hagyta a kocsiajtót, mire visszaért, egy koala mászott a hátsó ülésre – videó

Nyitva hagyta a kocsiajtót, mire visszaért, egy koala mászott a hátsó ülésre – videó

Korrupciógyanús ingatlanbiznisz miatt lemondott egy miniszter, no nem Magyarországon

Korrupciógyanús ingatlanbiznisz miatt lemondott egy miniszter, no nem Magyarországon