Arról megoszlanak a vélemények, melyik volt a világ első videójátéka. Mindenesetre hozzávetőleg az 1950-es évek elejére kell visszautaznunk ahhoz, hogy szemtanúi lehessünk egy, a modern életvitelt később olyannyira átformáló új emberi tevékenység megszületésének.

Az informatika hajnalán a korai számítógépes játékok nagyrészt a gépi tanulás/mesterséges intelligencia tesztelési eszközei voltak, és főként régóta ismert logikai játékok (pl. sakk, amőba, nim) automatizált verzióiként működtek.

Az egyik legelső próbálkozás a neves angol matematikus, Alan Mathison Turing sakkjátéka volt, Turochamp néven, ami legfeljebb amatőr sakkjátékosok számára bizonyulhatott érdemi ellenfélnek. Nem sokkal később alkotta meg William Higinbotham amerikai fizikus a Tennis for two névre keresztelt játékot, hogy kicsit élvezetesebbé tegye a munkahelyéül szolgáló brookhaveni labor nyílt napját a látogatók számára. Arra azonban még legalább egy bő évtizedet várni kellett, míg a videójátékok szélesebb körben is elérhetővé váltak.

Kezdődik a játék

Az 1970-es évek elején járunk. Az otthoni számítógép ekkortájt még túlzottan drága mulatság ahhoz, hogy nagy tömegek rendeljenek belőle, a zsetonnal működő játéktermi gépek platformjára azonban ontani kezdik az újabb és újabb játékokat. És innentől kezdve lényegében nincs megállás.

Az 1980-as években fokozatosan zuhan a személyi számítógépek (PC: personal computer) ára, egyre több háztartásban világítanak már a tévé mellett a PC-k monitorjai, egyre több fiatal tölt el órákat kedvenc játéka bűvöletében. A Pac Man (1980), a Donkey Kong (1981), a Legend of Zelda (1986), vagy a Final Fantasy (1987) rövid időn belül világhírre tesznek szert.

A videójátékok már nem az emberiség évszázadokon át játszott táblajátékainak és sportjainak adaptációi, sokkal inkább új világok, új logikai szabályok, és később – az online játékok megjelenésével – újfajta kötődési formák megteremtői.

2020-ban, a piackutatásokat végző Newzoo szervezet becslése szerint 2,7 milliárd aktív játékos közel 159,3 milliárd dollárnyi összeget költ el videójátékokra. Az emberiség 35%-áról beszélünk.

Karantén és képernyő

A COVID-19 világjárvány hatására, a mozik, múzeumok, koncertek, és egyéb külső helyszínhez kötött szabadidős lehetőségek beszűkülésével az otthoni szórakozási lehetőségek értelemszerűen még inkább felértékelődtek, ezzel együtt pedig a videójátékkal töltött idő is jelentősen megnőtt. Egy, az Egyesült Államokban végzett kérdőíves felmérés szerint a megkérdezettek 45%-kal több időt töltöttek el a konzolok előtt ülve, mint a karantént megelőző időszakban.

Mindezzel párhuzamosan pedig egyre több olyan cikk jelent meg a világhálón, ami a videójátékok szorongáscsökkentő hatásait méltatta. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezen cikkek jelentős részét videójátékok ismertetésével vagy népszerűsítésével foglalkozó oldalak tették közzé, így nehezen tudnánk pártatlansággal vádolni őket.

Szorongáscsökkentő mozgás

A rendelkezésre álló szakirodalmi adatok (pl. a brazil goiási egyetem munkatársai, Ricardo Borges Viana és Claudio Andre Barbosa de Lira által publikált tanulmány) elsősorban a videójátékok specifikus altípusának, az aktív mozgáson alapuló exergame-eknek (az angol kifejezés az exercise, vagyis testmozgás, és a game, vagyis játék szavak összeolvasztásából ered) tulajdonítanak szorongáscsökkentő hatást a bezártság időszakában.

Az exergame-ek, amiket nevezhetünk aktív játéknak is, mozgásérzékelő hardware segítségével monitorozzák a játékos valósidejű pozícióváltozásait (pl. karlendítés, ugrás, táncolás formájában), majd ezeket alakítják át egy digitális avatár mozgásává. Ezek a videójátékok tehát lényegében nem direkt módon, hanem a mozgásra ösztönzés segítségével csökkentik a szorongást.

Ebből az is következik, hogy az otthon végzett testmozgás videójáték nélkül is kiváltja a szorongáscsökkentő, hangulatjavító hatásokat. Más kérdés persze, hogy a karantén ideje alatt hangulati problémákat megtapasztaló ember vajon a játékélmény hiányában is rászánja-e magát a mozgásra.

Játsszunk külön, de együtt

Ray Chambers, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) amerikai nagykövete twitter üzenet formájában, a #PlayApartTogether (vagyis Játsszunk külön, de együtt) hashtag használatával arra buzdította a lakosságot, hogy az elrendelt társas távolságtartást megkönnyítendő inkább játszanak videójátékokat. A felszólítás egyfelől érthető, másfelől jól példázza azt a relativizáló, a kockázatokat viszonylagossá szelídítő hozzáállást, ami a járvány alatt a videójátékokkal kapcsolatban (is) egyre inkább elterjedni látszik.

Másképpen szólva: a világméretű krízishelyzetben még a szakemberek egy része is engedékenyebbé válik a képernyő előtt töltött – egyébként számos kutatási eredmény által problémásnak nevezhető – időt (angolul screen-time) illetően, arra hivatkozva, hogy még mindig jobb, ha valaki hosszú órákat tölt a monitor előtt, mintha nem tartaná be a hivatalos rendelkezéseket. Mindezt még egyszerűbben is megfogalmazhatjuk: a függőségi veszély eltörpül a fertőzés veszélye mellett.

Ha azonban a járvány újabb hulláma, vagy egy esetleges újabb világméretű fertőzés-sorozat tartósan is megszilárdítja a kényszeres videójáték ártalmainak enyhébb kockázatbecslését, az  további drasztikus változásokat eredményezhet a preferált kikapcsolódás és kapcsolattartás normáiban.

De milyen ártalmai lehetnek a videójátéknak? És a másik oldalon: milyen előnyei, ha nem válik kontrollvesztetté, vagy ha célzottan készségfejlesztésre használják azt? A cikk következő részeiben ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg alaposabban.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája: az anyánkhoz és az anyasághoz való viszonyunk. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

A szerző könyveit itt találja meg.