Ha pusztán a pszichológiai kutatásokat vesszük alapul, nem sok örömhírrel szolgálhatunk. A tények ugyanis azt mutatják, hogy a bántalmazott gyermekek nagy eséllyel maguk is bántalmazó, büntető, szeretet nélküli nevelőkké válnak. A rideg számok mögött azonban mindig megtalálhatók azok a reménykeltő emberi történetek, amelyekben a nehéz gyermekkorral terhelt sorsú férfak és nők a múlt árnyait maguk mögött hagyva, gondokodó, gyermekeiket igaz szívvel szerető szülőkké válnak.

David Howe angol pszichológusnak, a University of East England professzorának 2005-ös vizsgálata szerint az abúzust elszenvedett gyerekek közül sokan egyáltalán nem lesznek agresszív vagy szívtelen szülők. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki átlépje a bántalmazás sötét árnyékát, és a bántalmazóira harag és gyűlölet nélkül emlékezzen? És vajon mik azok a csapdahelyzetek, amelyek ismét előhívatják az elfeledettnek hitt rossz reflexeket vagy feltéphetik a régi sebeket?

Kényszerpályán a világ

Rendelje meg online!

A bántalmazott gyermekek rossz sorsa többnyire nem ér véget a gyermekkorból kilépéssel, a szülői ház elhagyásával. Általában igaz, hogy a traumatizált élettörténet különösen kamaszkorban, a párválasztáskor, illetve a saját gyermekek megszületésekor érezteti negatív hatását. A kamaszkori viselkedészavarok, a korai teherbeesés vagy a kriminalizálódás veszélye csak néhány azok közül a rizikók közül, amelyek a bántalmazott és elhanyagolt gyerekeket sokszorosan fenyegetik.

Különösen fontos életesemény a párválasztás. Gyakori, hogy a bántalmazottak maguk is bántalmazó kapcsolatokba bonyolódnak, vagy éppen ellenkezőleg, sérüléseik és sebeik gyógyítását várják el társuktól. A legnagyobb erejű változást azonban a saját gyermek megszületése jelenti.

A traumatizált és rossz emlékű apa- és anyakép elementális erővel és többnyire váratlanul éri a szülővé váló férfiakat és nőket. A születés körüli apai és anyai depresszió, a gyermek vagy a szülőtárs elutasítása, az apai vagy anyai szerep fel nem vállalása sokszor vezethető vissza gyermekkori szülő–gyerek konfliktusokra és bántalmazásra. A kora gyermekkori kötődés elmaradása és az ősbizalom kiépülésének hiánya miatt pedig érzelmi-kötődési problémák léphetnek fel saját gyermekük és társuk irányában is.

Két születésnapom van

A bántalmazott gyerekekre jellemző, hogy az erőszakot és az agressziót az élet természetes részének tekintik, így védve magukat a traumatizálódástól. „Nyolcéves koromig azt hittem, hogy minden gyereket vernek – meséli Áron, immár három gyermek édesapja. – Akkor vett magához a nagybátyám. Nála láttam először, hogy az ő gyerekei nem kapnak ki.”

Áront a hosszan tartó traumától az a szerencsés helyzet mentette meg, hogy a családjából még idejekorán kiemelte egy gondoskodó rokon. Így folytatja: „Arra is jól emlékszem, hogy elég elviselhetetlen gyerek voltam, a nagybácsiék mégis elviseltek. Ami a szüleimnél nem jöhetett ki, az ott a biztonságos családi légkörben mint egy vulkán tört ki belőlem. De aztán lenyugodtam. Jó tanuló lettem, és nem volt rám panasz. Igazából ők tettek újra emberré.”

Olvassa tovább Léder László pszichológus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.