Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Közösen sírunk, közösen nevetünk.
Egy átlagos emberi arcon 43 izom felel a különböző arckifejezésekért. Vajon ugyanúgy csodálkoznak, lelkesednek és szomorkodnak a világ különböző pontjain élők?
A híres angol természettudós, Charles Darwin az érzelmek univerzalitása mellett tette le a voksát.
Az Egyesült Államok nyugati felén fekvő Kaliforniai Egyetem kutatói pedig nagyszabású munkával, hatmillió YouTube-videó elemzésével eredtek a kérdés nyomába.
Az összesen 144 országból származó felvételeken különféle társas helyzetek mellett (például esküvő, rockkoncert, tűzijáték) megannyi érzelemkifejezés látható.
A kutatók a Google-lel együttműködve az emberi arc reakcióinak elemzéséhez egy algoritmust fejlesztettek ki, amely a kifejezések mögötti neurális kapcsolódásokat tudja azonosítani és összevetni.
A Nature folyóiratban publikált tanulmány szerint a különböző kultúrákban az emberek 70 százalékban mutatnak azonos arckifejezéseket adott társas szituációkban.
Tizenhat univerzális érzelem igazolódott, amelyek a következők: élvezet, düh, félelem, koncentráció, zavar, vágyakozás, eufória, elégedettség, csalódottság, kétség, megvetés, fájdalom, szomorúság, érdeklődés, meglepettség és örömujjongás.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.