Ha befogadtunk menekülteket, hogyan segíthetjük őket a lelki feldolgozásban?

Azok, akik most kénytelenek voltak maguk mögött hagyni a hazájukat, sokszor a családjukat, párjukat, munkájukat, egzisztenciájukat, komoly lélektani krízist élnek át. Ez azt is jelenti, hogy érzelmileg be vannak szűkülve, amiből nem, vagy csak nehezen látnak kiutat. Kétségbeesettek, sokszor reményvesztettek, amin ronthat az is, ha nem beszélnek idegen nyelveket, mert így a kommunikációs lehetőségeik is korlátozottak. Elsődleges, hogy fizikálisan biztonságba kerüljenek, élelmet és szállást kapjanak addig, amíg nem körvonalazódik, hogyan folytassák tovább az életüket. A befogadók így éppen ebben a legnehezebb helyzetben, a legrosszabb pszichés állapotukban találkoznak velük – ám így is nagyon sokat segíthetnek.

Egyrészt lelkileg is sokat jelent, ha a praktikus dolgok megoldódnak. Tehát már az étel- és szálláskapás ténye is növeli a biztonságérzetüket. Ezen kívül segíthetünk nekik minden egyéb gyakorlati dologban (hivatalos ügyintézés, tovább utazás rokonokhoz stb.), ezek hosszabb távon is biztonságot nyújtanak.

A kifejezetten lelki támogatáshoz nincs szükség különösebb szakértelemre: empátia, odafordulás, kapcsolódás, meghallgatás. Ilyenkor hagyjuk, hogy – akár tolmács segítségével – mindent elmeséljenek, amit szeretnének, hagyjuk őket ventillálni. Semmiképpen se faggatózzunk, mert a történtek nagy traumát jelentenek a számukra, alkalmazkodjunk az ő igényeikhez, ne tépjünk fel feleslegesen sebeket. Tudassuk velük, hogy nem hagyjuk őket magukra, nincsenek egyedül és számíthatnak ránk. Sokszor nem akarják elfogadni a segítséget, hiszen az otthonukban hozzánk hasonlóan önálló, autonóm emberek voltak, akik a saját életüket irányították, és fájdalmasan nehéz hirtelen menekültszerepbe kerülni. Ilyenkor hagyjunk időt nekik, ne erőltessünk semmit, elég, ha érzik és tudják, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk.

Az első napok sokkja után aztán fontos, hogy kicsit megerősítsük őket abban, hogy továbbra is autonóm személyek, és rendelkeznek problémamegoldó eszköztárral. Megpróbálhatunk segíteni nekik megtervezni a jövőt rövidebb, majd hosszabb távon, legyen szó munkáról vagy lakhatásról, de a döntést ne mi hozzuk meg helyettük. Fontos megérteni, hogy a mi életünkben nem voltak háborúk, nincs mintánk, hogy az ilyen helyzeteket hogyan oldjunk meg. Időre és társas támogatásra van szükség. 

Milyen tünetekre számíthatunk – felnőtteknél/gyerekeknél -, ha háborús menekülteket fogadunk be?

A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) tünetei jelentkezhetnek. A traumatikus élménnyel kapcsolatos nyomasztó gondolatokra való beszűkültség, szorongás, remegés, visszahúzódás, szomorúság, sírás, hangulati hullámzás és indulatkitörések is jellemzők lehetnek. Emlékképek törhetnek be a közelmúlt traumatikus eseményeiről, akár ébren, akár alvás közben, ezzel rémálmokat okozva. A gyerekek komoly szeparációs szorongást élnek meg, hiszen elvesztették az addigi kiszámítható biztonságot, stabilitást, otthont és sokszor sajnos a szeretett személyeket is. Csimpaszkodhatnak a szülőbe, félhetnek az idegen személyektől, helyektől. Sajnos a teljes apátia is természetes az ilyen helyzetben.

Hol a határ, hogy pszichológiai/pszichiátriai segítséget kell szereznünk a befogadottunk számára?

Éles határ nem létezik, segítséget lehet és kell is kérni, leginkább akkor, ha úgy érezzük, hogy mi magunk kevesek vagyunk a támogatásban. Természetesen lehet támpontokat megfogalmazni. Mindenképpen forduljunk szakemberhez, ha a befogadottunk napokig nem eszik, vagy ha akár csak egy napig nem fogyaszt folyadékot, nagyon levert vagy esetleg azt látjuk, hogy zavart. Szintén kérjünk szakmai segítséget, ha pánikszerű rosszullétek törnek rá, nem tud aludni vagy komolyabb indulatkitörései vannak. Minden olyan esetben forduljunk pszichiáterhez, pszichológushoz vagy mentálhigiénés szakemberhez, amikor szükségét érezzük. Szerencsére ezen a területen is sok az önkéntes, szervezett felajánlás.

Mit tehetünk a saját mentális egészségünkért, ha befogadtunk menekülteket, és a sorsuk mélyen megérint – viszont természetesen talpon kell, hogy maradjunk?

Amit most teszünk befogadóként, az konkrétan és lelki értelemben is vett elsősegélynyújtás, amire nem vagyunk felkészülve, mégis a tőlünk telhető legtöbbet és legjobbat nyújtjuk. A legfontosabb azonban a segítő testi és lelki egészsége, hiszen ha ez nincs meg, nem tud segíteni sem. Éppen ezért vigyáznunk kell magunkra is. Amennyire lehet, próbáljuk meg a mindennapokat élni, most jól jönnek a megszokott dolgok, amik miatt sokszor panaszkodni szoktunk: munka, házimunka, bevásárlás, családi kötelezettségek. Ezek jelentik most a biztonságot, azt, hogy ez a mi életünk, még ha a befogadás miatt kicsit fel is borult. Mindemellett teljesen természetes, hogy kizökkentünk a megszokott életritmusunkból, hiszen nem éltünk még át ilyet soha. Természetes, hogy nem tudunk úgy koncentrálni a feladatainkra, mint azelőtt.

A nagy segítésben ne feledkezzünk meg a saját igényeinkről. Táplálkozzunk rendszeresen és lehetőség szerint egészségesen, szánjunk időt a pihenésre, kikapcsolódásra. Fontos a testmozgás, a szabad levegőn eltöltött idő. Beszélgessünk a családunkkal, barátainkkal. Mondjuk ki mi is a félelmeinket, és ha túlzottan elárasztanak vagy tartósan rosszul érezzük magunkat, mi is kérjünk szakmai segítséget.

Sokakat megnyugtat, ha tudják, mi történik a világban, hiszen az információk segítenek, hogy időben fel tudjunk készülni a helyzetekre. A túlzott hírfogyasztás viszont ellentétesen hat, ezért tudatosan hagyjunk magunknak hírmentes időszakokat minden nap, ezzel mentális pihenést biztosítva önmagunknak.

A segítségnyújtás nemes, tiszteletre méltó cselekedet, ugyanakkor fontos tartani a saját határainkat. A határhúzás képtelensége a segítő kiégéséhez vezethet. A befogadottaknak sem tesz jót, ha mindent megoldunk helyettük, hiszen ezzel még inkább alárendelt szerepbe kényszerítjük őket. Erősítsük őket inkább azokban a dolgokban, amiket önállóan is meg tudnak oldani, ezzel segítünk a legtöbbet.

A legrosszabb érzés a tehetetlenség. Hiába akarunk békét, nem tudunk tenni érte, mert nem rajtunk múlik. Ahhoz, hogy ez ne ingassa meg a mentális egészségünket, érdemes kisebb lépésekben gondolkodnunk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, ami rajtunk múlik. Amire nincs ráhatásunk, azt pedig próbáljuk elfogadni.

Ide fordulhat, ha ingyenes pszichológiai-pszichiátriai segítséget szeretne befogadottja vagy önmaga számára: Pszi Pont és Cordelia Alapítvány.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.