A szorongás korát éljük egy olyan társadalomban, amelyik alaposan ismeri az együttélést a bizonytalansággal. A megoldásról nemrég jelent meg egy svéd szociológus könyve.
És akkor mi van, ha szorongok? Merthogy igenis azt teszem. Szorongok a vonat miatt, hogy megint másfél órát késik majd, és nem érek oda időben, hogy megtartsam az előadást (ez történt tavaly júliusban, sőt el sem indult a kérdéses vonat a pályaudvarról), az app miatt, hogy újra leáll, és nem tudok határidőre befizetni (és így is lett), a családtagok miatt, hogy ismét változik a programjuk, és nem jön össze a kerek születésnap ünneplése úgy, ahogy hetekkel ezelőtt megterveztük (csak majdnem úgy).
Hozzászoktunk
Van bőven tapasztalatom a kiszámíthatatlanságból (legújabb keletű a járvány, az infláció, az energiahelyzet miatt), volt elég lehetőség hozzászokni a szorongáshoz. Annak a társadalomnak vagyok tagja, amelyik közösségi szinten fejlesztette ki az együttélést a bizonytalansággal.
Azt viszont nem gondolom, hogy másoknak könnyebb, és nem rándítom meg a vállam, ha a szomszéd meséli, hogy elmarad a tervezett koncert. A szorongáson nem segít ugyan, hogy a WHO ma a leggyakoribb mentális zavarok között tartja számon a kényszergondolatokat, de ráébredve a „mi van, ha – mi lett volna, ha” képtelenségére, legalább részben megvilágosodhatunk a kockázatokat illetően.
A szakadék szélén
Roland Paulsen svéd szociológusnak nemrégiben jelent meg magyarul a szorongás koráról írott könyve „Mi van, ha…?” címmel, amely David Foster Wallace amerikai írótól származó idézettel kezdődik: „…az elme kiváló szolga, de rémes úr!”
Bizony: túlgondolásaink nem könnyítik meg az életünket, sőt hipochondriához, szociális fóbiához, pánikbetegséghez is vezethetnek. Paulsen így ír: „Az az igazi téveszme, ha biztonságosnak tartjuk a világot. De a szorongás a cselekedeteinkhez és ahhoz is kapcsolódik, hogy mit tegyünk ezekkel a kockázatokkal – ebben különbözik a félelemtől.”
Bemutatja, hogyan duruzsol folyamatosan gondolataink többsége – még a papír szerint egészséges emberek fejében is – a jövőbeli problémák felismerése és semlegesítése körül. Sören Kierkegaard dán filozófus magyarázatát hozza, aki szerint a félelem az, amit akkor érzünk, amikor lenézünk egy szakadékba.
A kockázat egyértelmű: mi van, ha leesem? A szorongás (amúgy önreflexív) pillanata ott jelenik meg, amikor felismerem, hogy rajtam áll: lépek-e egyet, és ugrom-e.
Mi van, ha?
Észleljük a bizonytalanságokat (felzaklat minket saját zaklatottságunk is), és közben a veszély kiküszöbölésének, egyúttal a szorongás megszüntetésének a módját keressük. Újra meg újra, számtalanszor ismételt mentális kérődzéssel.
A szorongás kellemetlen érzés, hatására az úgynevezett kontrafaktuális, a tényeknek ellentmondó gondolkodás jelenik meg: mi van, ha? Mi lehetett volna? Mi lehetne? Nemlétező dolgokra gondolva törekszünk a realitásra, ugyanis az emberiség története során jelentősen kitágult a jövőhorizontunk, és ennek az egyik következménye, hogy egyre többet rágódunk saját magunk miatt.
Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a bizonytalan jövőre való felkészüléssel foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
Nyaktörő iramú drágulásba kezdett a platina, a múlt héten közel 11 éves csúcsra emelkedett az ára, és a látványos ralinak az elemzők szerint még koránt sincs vége. Az árfolyam sokat köszönhet az elektromos autózás átmeneti megtorpanásának, de még annál is jóval többet a csinosba öltöző kínaiaknak.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Új idegenrendészeti eljárás indul.
Orbán korábban azt mondta, ez tüdőn lőné a gazdaságot.
Fizikai és mentális megterhelésre figyelmeztetnek.
Július elején újabb hullámra lehet számítani.
