T. L.: Mostanában megint divat a transzgenerációs átadásról beszélni, pedig már évezredekkel ezelőtt is erről beszéltek. A tízparancsolatban benne van: „megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják a parancsolataimat.” (2Móz 20,5b-6) De már az ősatyák történetében is, Ábrahám, Izsák, Jákób és fiai generációról generációra adják tovább azt, amit elszenvedtek. Egy magyarázat szerint a generációk átadják egymásnak a „szennyest”, Istennek nem kell külön beavatkoznia, csak hagynia, hogy folyjanak az események.

F. A.: Gyerekkorunkban volt egy játék: „Add tovább, szamár a végállomás!” Meglehet, már akkor ezt az átkot gyakoroltuk. Most arra kellene változtatnunk: „Ne add tovább, legyél a végállomás!” Magyarországon többször hallottam: szigorúak voltak velem a szüleim, apám is, anyám is vert, amikor megérdemeltem, és nézd, milyen rendes ember vagyok. Miért ne adnám ezt tovább a gyermekeimnek?! Még ha „divat” is, hogy nem szabad megütni a gyereket, én hanyagnak érezném magam, ha adott esetben nem tenném. Ebből nem könnyű felébredni – mondják.

T. L.: Felébredni álomból vagy hipnózisból lehet. De beszélhetünk még itt közös hiedelmeinkről is. Olyan ez, mintha nem nőnénk fel. Amíg gyerek vagyok és kiszolgáltatott, addig szükségem van arra a hipnózisra, hogy a felnőttek valahogy értem vannak. De ha felnőttem, abbahagyhatom, és nyugodtan rájöhetek, hogy esetleg szörnyetegek voltak, mert már meg tudom védeni magam, és nem kell mást sem bántanom.

F. A.: És nincs szükséged rájuk. Szabad és független vagy.

T. L.: Tegyük mellé csendben azt is, hogy a „nem tudok” felébredni vagy felnőni, nagyon sokszor álcázza azt, hogy „nem akarok”. Tuti, hogy ezt valahogy meg lehet hekkelni. Nyugodtan mondhatnánk, hogy én itt semmit sem tehetek, biztos megtiltotta nekem egy felnőtt valamikor, hogy abbahagyjam. Tehát ha megcsinálom, akkor nem az én érdemem, de ha nem csinálom, akkor nem az én felelősségem. Csak azt csinálom, amit megengedtek. Mintha lenne a múltnak fogsága, és abba bele lehetne esni, be lennél zárva.

F. A.: A metaforák nagyon hatékonyak. Ha egy metafora nem jó, akkor évszázadokig szenvedünk tőle, mert nehéz kitörni belőle. A múlt megtörtént, a jövő beláthatatlan, csak a jelen létezik. Amikor a múlt megjelenik, akkor baj van. Az akaratomnak semmi köze a múlthoz. A jövő teljesen beláthatatlan, nem áttetsző, hogy bele lehetne látni. Ha a jövőre figyelek, akkor csak fantáziálok. A múlttal foglalkozás nosztalgia. Az is képzelet. Csak a jelen van. Nem vagyok semminek sem a foglya, hacsak azt nem mondom, hogy vannak szokásaim, amik rabul ejtenek. Ha fogva tartanak a szokásaim, akkor úgy teszek, mintha én magam nem egyeznék bele, hogy folytassam, amit csinálok, de muszáj csinálnom. Az én tradícióm Laingen keresztül azt tanítja, hogy a szabadság az egyetlen valóság, és a szokás az illúzió. Minden szokásból ki lehet lépni. Olyan szokás nincs, amit ne lehetne abbahagyni.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Feldmár András és Tóth László beszélgetnek tíz bibliai történet kapcsán. Jegyek és infók itt.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelynek témája: szabadulás a múlt fogságából.