Lehet-e kedvelni valakit, akivel sosem találkozunk személyesen?

Hát persze, és ezt a pszichológia paraszociális kapcsolatnak hívja (para-, azaz hasonló, de nem igazi, mint például a paramilitáris szóban).

A médiafogyasztás új formái – köztük a podcast vagy a közösségi hálózat – lendítették fel a pszichológusok érdeklődését az iránt, hogyan kötődnek az emberek a képzeletbeli, például filmben szereplő, vagy a létező, de személyesen nem ismert, például podcastban kommunikáló személyekhez.

Maga a fogalom azonban az 1950-es évekből való. Az akkori médiafordulat, a televízió elterjedése nyomán írta le először a jelenséget két amerikai szakember, Donald Horton és Richard Wohl.

Az egyoldalú kapcsolat erejének egyik csattanós példája volt Mr. Big nemrég „bekövetkezett” halála. A Szex és New York sorozat jelentős alakja egy szobabiciklin kapott infarktust. Paraszociális híveinek megrendülése annyira erős volt, hogy a sporteszköz gyártójának részvényárfolyama átmenetileg nagyot zuhant.

Szélsőséges példa a magyar anekdota, amely szerint annak idején idehaza gyűjtés indult egy brazil szappanopera főhőse, Isaura felszabadítására a rabszolgasorból.

A téma egyik kutatója, Nicole Liebers német pszichológus szerint paraszociális kapcsolat bárkit megérinthet, és hatása főképp a megszűnésekor vált ki a valódihoz hasonló, ám könnyebben múló gyászt, haragot.

Egy amerikai agykutató, Dylan Wagner azt is kimutatta, hogy a hatás az agyban is hasonlóképpen jelentkezik, de szintén gyengébben. A mérések lényegében arra utaltak, hogy egy fiktív személy ahhoz hasonló idegtevékenységet vált ki, mint egy távolabbi barát vagy ismerős.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!