szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A házassági anyakönyvvezető bőrszíne miatt nem volt hajlandó megesküdni egy pár Belgiumban.

A pár már régóta készült a nagy eseményre, és a násznéppel együtt teljes díszben meg is jelent a házasságkötő teremben, mikor azonban megpillantották a színes bőrű házassági anyakönyvvezetőt, azon nyomban lemondták az esküvőt és másik anyakönyvvezetőt követeltek.

A De Morgen című flamand napilap csütörtöki tudósítása szerint az eset az Antwerpen közelében fekvő Sint-Niklaasban történt, ahol egyébként a második legnagyobb flamand párt, a szélsőjobboldali Vlaams Belang igen népszerű és rendszerint megszerzi a szavazatok 25 százalékát.

A város polgármestere és az érintett önkormányzati tisztviselő, Wouter Van Bellingen egyaránt visszautasította a pár követelését. "Három választásuk van: nem házasodnak, elköltöznek, vagy pedig mégis elfogadnak és én esketem össze őket" - mondta az anyakönyvvezető.

Van Bellingent nem lepte meg a pár ellenállása: "A rasszizmus része az életünknek" - mondta. Ez volt ugyanakkor az első ilyen eset: "Mostanáig úgy látszott, a helyiek büszkék rá, hogy a városukban dolgozik Flandria első színes bőrű házassági anyakönyvvezetője. Mindenesetre annyi dolgom van, hogy már csak augusztusra tudok időpontot adni a jelentkező pároknak."

MTI Világ

Fico: rasszizmus-ellenes fogadkozás a NATO felé

Minden szélsőséges cselekedetet és jogsértést vizsgálni fog a szlovák kormány, és meg is bünteti a felelősöket - jelentette ki Robert Fico miniszterelnök csütörtökön Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárral Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Világ

Bojkott Di Canio rasszista interjúja miatt

A Német Labdarúgó Liga (DFL) a Fourfourtwo című angol sportmagazin német nyelvű kiadásának bojkottjára szólította fel az első és másodosztályú Bundesliga-klubokat.

MTI Világ

Megszűnhet a brit Big Brother a rasszista botrány után

A hét éve futó nagy-britanniai Big Brother-sorozat megszüntetésének lehetőségéről tárgyal hétfőn a műsor jogait birtokló brit kereskedelmi tévétársaság igazgatótanácsa a program körül kirobbant, példátlan rasszista botrány miatt.

hvg.hu Világ

Svájc: erős antirasszizmus, jelentős antiszemitizmus

Svájc lakosainak fele idegenellenes, egynegyede antiszemita, minden huszadik pedig szélsőjobboldali - derül ki egy friss felmérésből, amely mindazonáltal toleránsnak találja az alpesi köztársaság lakosságát – írja az Inforádió honapja az MTI-re is hivatkozva.

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról