szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A portugál rendőrség állítólag kétségbe vonta, hogy Gerry McCann a tavasszal Portugáliában eltűnt skót kislány, Madeleine vér szerinti apja; pénteki londoni sajtóbeszámolók szerint a család felháborodottan cáfol és perel.

A négyéves Madeleine-nek május 3-án veszett nyoma adél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta
üdülőközpontjában, miközben szülei a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség néhány hete a szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá. 
   
Az alapfeltételezés az, hogy az orvos házaspár a nyugodt vacsora érdekében véletlenül túlaltathatta a kislányt, és ezután megszabadultak holttestétől.A vizsgálatot szinte naponta felröppenő, bizarrabbnál bizarrabb
értesülések kísérik. A legújabbat a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - pénteki ismertetése szerint egy portugál újság, a 24 Horas tette közzé. A lap rendőrségi forrásokat idézve azt írta: a mesterséges megtermékenyítési eljárással fogant Madeleine biológiai édesapja nem Gerry McCann. Az értesülés szerint az egyik angliai spermabankban elvégzett vizsgálat során sikerült is azonosítani a kislány tényleges apját.
   
A házaspár mindhárom gyermeke - Madeleine és a kisebb ikerpár, Sean és Amelie - valóban mesterséges beültetés útján fogant. A család szóvivője azonban az újabb spekuláció nyomán közleményt adott ki, amely szerint mindegyik gyermek biológiai apja "100 százalékos bizonyossággal" Gerry McCann; minden ellenkező állítás "hazugság ... valóságtartalom nélküli kitaláció". A közlemény szerint a család mélységes felháborodással fogadta a portugál újság állításait, és pert indít a lap ellen.
   
A vér szerinti apa kiléte annak kiderítése szempontjából bír különös jelentőséggel, hogy kitől származnak azok a testnedvminták, amelyeket a portugál rendőrség állítólag a házaspár által Madeleine eltűnése után több mint három héttel bérelt autóban talált. Ugyanis ha a DNS-vizsgálatok során egyértelműen bebizonyosodik, hogy a minták Madeleine-től erednek, és kislány édesapja nem Gerry McCann, akkor nem lehet az esetleges hasonlóságot azzal magyarázni, hogy a fellelt DNS-nyomok az eltűnt gyermek két kisebb testvérétől is származhatnak - írta a pénteki The Sun.
   
A szülők meggyanúsításának egyik alapjául a kocsiból állítólag kinyert vér- és testnedvnyomok szolgáltak. A Renault-t ugyanis McCannék Madeleine eltűnése után 25 nappal bérelték, és ha a mintákról bebizonyosodik, hogy a gyermekéi, az alátámaszthatja azt a feltételezést, hogy a szülők az addig rejtegetett holttestet a
kocsival vitték el valahova, és eltemették. A család ezt a rendőrségi teóriát már korábban abszurdnak
nevezte.
MTI Világ

Hajóval vihették el Madeleine-t

Valószínűleg a tengeren át vitték ki Portugáliából a tavasszal elrabolt skót kislányt, Madeleine McCannt - legalábbis erre a következtetésre jutott vasárnapi brit lapértesülések szerint a világ egyik vezető "nyomkereső" szaktekintélye. Szintén vasárnapi sajtójelentések szerint a DNS-vizsgálatok alapján végleg megdőlni látszik a szülők elleni hivatalos gyanú.

MTI Világ

Elbocsátott szobalány rabolta el Madeleine-t?

A portugáliai üdülőtelep egyik elbocsátott szobalánya rabolhatta el Madeleine McCannt - legalábbis ez a legújabb feltételezés az éppen 150 napja eltűnt skót kislány ügyében.

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Itt az első videó a cápáról, ami a Karib-tenger mélyén úszkál

Itt az első videó a cápáról, ami a Karib-tenger mélyén úszkál

De miért folyik az orrunk a hidegben?

De miért folyik az orrunk a hidegben?

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval