A Boston melletti Judge Rotenberg Educational Center egyedülálló az Egyesült Államokban. A tanulók között van autista, retardált, bipoláris elmezavaros, skizofréniás, és „szimplán” csak problémás magaviseletű. A legfiatalabb kilencéves a legidősebb negyvenéves, aki az intézményben ragadt. A centrumot 1971-ben Doktor Matt Israel alapította, aki a Harvardon szerzett diplomát gyermekpszichológiából, és aki még ma is az intézmény igazgatója. Befogadott olyan elmebeteg és retardált gyermekeket, és felnőtteket, akik önmagukra, és másokra veszélyes magatartást miatt nem lehetett, vagy igen nehéz volt intézményesíteni.

Elektrosokkos nevelés. Garantált siker © AP

Az iskola „missziója”, hogy ezeknek a problémás embereknek az önveszélyes és/vagy közveszélyes viselkedését egy komplikált büntető/jutalmazó módszerrel módosítsa. A magatartás megváltoztatására a doktor kezdetben egészen bizarr módszereket alkalmazott. Általános volt, hogy a „roham” alatt lévő egyednek - hogy lehiggadjon - hideg vizet spricceltek az arcába, ammóniát szagoltattak vele, a talpát fájdalmasan csipkedték, spatulával csapdosták a testrészeit, vagy őrjítő zajt árasztó fejhallgatót raktak a fejére. A módszerek azonban macerások voltak, 8-10 ápoló kellett, hogy lefogjanak egy roham alatt lévő beteget, és közel egy órába tellett, hogy az ágyhoz szíjazzák. Ekkor jutott eszébe az elektrosokkos módszer, Israel megalkotta az első elektrosokk készüléket, és az élet rózsás lett a Rotenberg Intézetben.

Ma már egy roham percek alatt lecsillapítható. A tanárok fájdalmas elektromos impulzusokat küldenek a betegek törzsére és a végtagjaira. A sokk két másodpercig tart és rendkívül hatásos, bár az intézet szerint a beteg alig érez többet egy méhcsípésnél. Az ápolók mindegyikének az övén műanyag dobozokban több fekete gombos távirányító található, mellettük kis fénykép, hogy a sokk biztosan a megfelelő személynek menjen. Ezek megnyomására a gyermekek, illetve a páciens hátára erősített hátizsákban levő elemekből elektromos áramütést lehet produkálni büntetésként. A lényeg, hogy a sokk meglepetésszerű legyen, hogy a büntetendő egyed ne tudjon felkészülni izmai megfeszítésével, vagy az elektródák megfordításával. Jó magaviselet esetén az első jutalom, hogy a sokk elmarad, és az intézetben élők biliárdozhatnak, tévét nézhetnek, videó-játékozhatnak vagy elmehetnek pizzázni. Persze mindezt szigorú ápolói felügyelet mellett, kamerák figyelő tekintete alatt.

Két fajta sokkoló gép prototípus van, az egyik, a GED 4, sokkal fájdalmasabb sokkot idéz elő, mint a másik, és azokon az egyedeken alkalmazzák, akik az első szerkezethez (GED) már hozzászoktak. „Ezeken a gyerekeken a pozitív típusú terápiák nem működtek, és a gyógyszerek sem segítettek” - vallja Israel doktor, a Sunday Times Magazinnak, hozzáteéve: „Ha nem lenne ez a terápia, a többségük ma már nem élne.”

A 25 éves Andrew teljes mentális retardációval született, a személyzet bántalmazásáért több iskolából is kirúgták. Édesanyja szerint fiának az életminősége rendkívül sokat javult, mióta a Rotenberg-be jár. Addig a fiú annyi gyógyszert és nyugtatót szedett, hogy szinte átaludta az életét. Ma már nem fél az édesanyja, ha a fia hazalátogat, mert a fiú agresszív viselkedése megszűnt, senkit nem bántalmaz és küld az ügyeletre.

A Rotenberg Intézetet többször is megpróbálták bezárni, mert ma már az amerikai börtönök kétmillió lakója között sem alkalmazzák az elektrosokkot büntetésként (még a szadisták és a sorozatgyilkosok között sem). De az olyan a szülők, mint Andrew édesanyja, akiknek az intézet amolyan utolsó menedék, mindig kiállnak az Rotenberg mellett. 1994-ben Dr. Israel-nek csak 64 tanulója volt, ma már több mint 200 gyermek és felnőtt van az intézetben. A dramatikus növekedés annak köszönhető, hogy már az életben funkcionálni képes közepes mentális zavarokkal rendelkező, figyelemzavar-szindrómás (ADD) és hiperaktív (ADHD) fiatalokat is befogadja az intézet, annak ellenére, hogy nincs pszichiátriai tanácsadás az épületben.

Rob Santana is ilyen problémás gyermek volt, amikor bekerült a Rotenberg-be. Agresszív volt és a doktorok figyelemzavarral és rögeszmés viselkedéssel diagnosztizálták. Gyűlöli az intézetet, ahol 3 és fél évig élt. 24 órán keresztül be volt drótozva, a hátizsákjával aludt és állandó megfigyelés alatt tartották. Sokkolták minden agresszív megnyilvánulásért, sőt még akkor is, ha káromkodott. „Pokolian fájt a sokk, és többször is arra gondoltam, hogy megölöm magamat. Állandóan azon vitatkoztam az iskolával, mikor van a pszichoterápia? Úgy gondoltam, a problémám gyökerét kellene valahogy kezelni, és hogy mitől is vagyok ilyen dühös?”

Rob édesanyja sem értett egyet a terápiával, és követelte az elektródák eltávolítását. Az intézmény válasza ennyi volt.  „Ha nem ért egyet a kezelési módszereinkkel, jöhet a fiáért.” A fiú ma 21 éves, állandó rémálmokkal küzd, még mindig nehezére esik a tetteit kontrollálni és bántalmazásért már börtönben is ült. A rács mögött volt ideje a gyermekkori élményeit számba venni és ma már érdekes megvilágításba látja a Rotenberg Intézetet. „A Rotenberg rosszabb mint a börtön –mondja – mert az a hely a legrosszabb hely az egész világon.”

Krisztina O'Brien