szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Elfogta a rendőrség azokat a csepeli fiatalokat, akik partnernőjük beleegyezése nélkül orvul lekamerázták a vele folytatott közösülésüket, majd az interneten kezdték terjeszteni a felvételt - értesült a HavariaPress.

A két fiatalkorú fiú még januárban vette rá közös, 16 éves lányismerősüket, hogy hármasban szexeljenek egyet az egyik XXI. kerületi bevásárlóközpont mosdójában. A lány ebbe bele is ment, arról viszont sejtelme sem volt, hogy a fiúk orvul le is videózták az aktust, ezután pedig a felvételt előbb az iskolában, később a tágabb baráti körükben is terjeszteni kezdték, végül feltették a képsorokat az internetre is.

Az ügyben megindított nyomozás során rövid időn belül azonosították a felvételen szereplőket, illetve a felvétel készítőjét, akik az előállításuk után beismerő vallomást tettek. A BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya ettől függetlenül tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt indított eljárást ellenük, illetve mindazok ellen, akik birtokolták az orvul készített felvételeket. 

hvg.hu Shake

“Hiszek az ételben és a szexben” - videóval

A sztárszakácsok már messze nem csak a főzésről értekeznek, az élet minden fontos kérdésében megosztják véleményüket a nézőkkel. Két amerikai séf a szex és evés témakörét járta körül szókimondó nyíltsággal.

Shake

"Ez nem pornográfia, nem szex..." - videóval

A katolikus többségű latin-amerikai államok általában meglehetősen érzékenyek a vallási jelképekkel kapcsolatban, csak “jó” célra szeretik használni. Az erotikus divatbemutató nem ez a kategória.

Leó pápa első vasárnapi miséjén: soha többé háborút!

Leó pápa első vasárnapi miséjén: soha többé háborút!

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

A Google-nek ezúttal Texasnak kell kifizetnie több mint egymilliárd dollárt

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz