Az utóbbi hetekben sok helyen lehetett olvasni, hogy a Surrey-ben lévő Denbyben egy két szintes Lego-ház épült fel, amelyet James May, a Top Gear műsorvezetője álmodott meg egy Toy Story című új show kapcsán. A hatalmas project számtalan önkéntessel közösen valósult meg a Lego-tól kapott 3,3 millió kockából, és sikerült egy emeletes házat bemutatni a végére, amelynek szinte minden eleme a népszerű építőjáték apró darabjaiból állt össze.
Ebben természetesen a berendezés is benne volt, székek, asztalok, működő mosogató és vécé, sőt, még zuhanyzó is helyet kapott a házban, de a sok lelkes legózónak köszönhetően több apró tárgy is került az álomotthonba, mint papucs, macska, kenyérpirító és virág.
Eredetileg nem mandala-jelleggel készült a hatalmas építmény, a windsori Legoland ugyanis ígéretet tett arra, hogy az egész épületet átveszi és megőrzi az érdeklődők számára, de végül visszaléptek, mert túl költségesnek tartották a szállítást. A probléma viszont az volt, hogy May építkezése egy borgazdaság területén zajlott, és a tulajdonos a szüret miatt el akarta távolítani a különleges Lego-házat a birtokáról.
A Top Gear kreatív műsorvezetője természetesen nem adta fel a harcot, a végsőkig bízott abban, hogy nem kell lebontania azt a házat, melynek megépítése gyermekkori álma volt. Abban bízott, hogy egy művészeti galéria, vagy gyűjtő, esetleg egy szociális gyermekotthon jelentkezik majd az épületért, amelyet ingyen elvihető alkotásként hirdetett a világhálón. Sajnos még így sem kellett senkinek sem a Lego-ház, így végül az ideiglenes helyen szeptemben 22-én lebontották.
James May hosszú szünet után nyilatkozott a szomorú történet kapcsán, a Guardian-nak elmondta, hogy majdnem összetört a szíve, amikor látta, hogy kalapáccsal verik szét a házat, amelyeket hetekig építgettek és szépítgettek az önkéntesekkel közösen. "Nagyon fájt látni, hogy ennyi ember munkája veszett kárba, tényleg nagyon sokat dolgoztunk azzal a házzal. Több mint ezer önkéntessel közösen építettük fel, és bíztunk benne, hogy valahol hasznát veszik majd" - mesélte.
"Az ágy persze nagyon kényelmetlen volt, hiszen a sok kocka nyomta az ember hátát" - emlékezett vissza a Lego-házban töltött estékre - "Azért még így is jobb volt benne, mint egy sátorban. Sok időt töltöttem el ott, és teljesen magával ragadott a Lego világ, mintha valami meseszerű helyre kerültem volna. Ültem a hangulatfényben, és bámultam a csodás Lego-bútorokat, mindegyik pompásan csillogott. Akár a saját lakásomba is hazavittem volna."
May gyermekkora óta arról álmodott, hogy egyszer megépíti saját Lego-házát, de még egy Lego-világban is remekül érezné magát, bár állítása szerint kicsit furcsa lenne a félkör alakú kezekkel az élet, hiszen csak a borotvát tudná rendesen tartani, azt is csak a megfelelő "kézre álló" méret esetén. A tragikus házépítés ellenére nem adja fel álmait, a Top Gear sztárja most éppen egy Lego-hajót akar építeni, amely akár még utazásra is alkalmas lehet, ha sikerül jól megtervezni, önkéntes pedig biztos akad majd ehhez a kihíváshoz is.
"A Lego még ma is a világ egyik legjobb játéka, ahol minden darabnak rendeltetésszerű színe, formája, szerepe van. Nagyon mély játékforma, egy doboz Lego-val számtalan dolgot lehet kezdeni, így fejleszthetjük a kreativitásunkat, fantáziánkat. Csak jót tesz az emberrel. Persze csak addig, amíg rá nem lépünk" - mondta James May.
NB