Az élet legjobb apró örömei
A britek szerint az alvás a legjobb dolog a világon, legalábbis az élet apró örömeire gondolva ez jutott a...
A britek szerint az alvás a legjobb dolog a világon, legalábbis az élet apró örömeire gondolva ez jutott a leggyakrabban eszükbe. A második helyen a zsebben talált pénz áll, a dobogó legalsó fokát pedig a kedvesünkkel ágyban, összeölelkezve töltött percek foglalták el. Annyira nevetni, hogy kicsordul a könnyünk a negyedik legjobb, lustálkodni az ágyban, pedig a tízedik legjobb apró öröm az életben.
Rob Stacey, a közvélemény kutatást elindító (instant leveseket gyártó) cég szóvivője így nyilatkozott a Telegraph-nak: „Nincs jobb érzés, mint ágyba bújni egy hosszú nap után és frissen, kipihenten ébredni másnap. Egy apróság is elég ahhoz, hogy derűsen induljon a napunk. Néha ezeknek az apróságoknak is ugyanúgy tudunk örülni, mintha valami hatalmas dolog történt volna. Gyakran egy apró gesztus – egy ölelés vagy egy bók – elég ahhoz, hogy felvidítson minket egy nehéz napon és legtöbbször többet érnek, mint egy drága ajándék.”
Ha pedig az alvás ilyen előkelő helyet foglal el az életünkben, nem meglepő, hogy a hatodik helyre került a tiszta ágyneműben való alvás érzése, a hetedik pedig az az öröm, amikor végre olcsón hozzájutunk egy rég vágyott dologhoz. Ha kedvesünk ágyba hozza a reggelit, ha ránk mosolyog egy idegen, vagy ha beleférünk a régi farmerünkbe - nos, ezek az élmények is helyet kaptak az élet apró örömeinek képzeletbeli toplistáján.
"Az emberek elmesélték nekünk, hogy mi vidítja fel őket" – meséli Rob Stacey – "Gyakran a legapróbb dolgoknak tudnak a legjobban örülni.” Az instant leveseket gyártó cég a felmérés lezárultával kiválasztja a legjobb szlogeneket, és leveseik zacskóján próbálja majd terjeszteni az élet apró örömeit. Csak nehogy aztán belealudjunk a levesbe...
Az élet legjobb apró örömei:
1. Egy jót aludni
2. Pénz találni a zsebünkben
3. Összebújni kedvesünkkel
4. Annyira nevetni, hogy kicsordulnak a könnyeink
5. Lustálkodni
6. Frissen mosott ágyneműben aludni
7. Leárazáson vásárolni
8. Megmosolyogtatni valakit
9. Találkozni egy régi baráttal
10. Felnevetni, amikor eszünkbe jut valami vicces
11. Vasárnap ebéd a családdal
12. Bókot kapni
13. Begubózni egy jó könyvvel és egy pohár forró teával
14. Rájönni, hogy leadtál pár kilót
15. Reggelit kapni az ágyba
16. Ébredés után rájönni, hogy nem kell dolgozni menni
17. Ha rád mosolyognak az utcán
18. Végignézni egy régi fotóalbumot
19. Rendelt/hazahozott kaját enni
20. Az első hó