szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dubaj egyedülálló városa a világnak, ahol minden a leg-ekről szól, hemzsegnek a celebek, és vegyülni velük nem is olyan nehéz. A tuti recepteket a The Independent angol napilap mutatta be, amit mi most összefoglaltunk az olvasóknak, főleg azoknak, akik szeretnék megismerni Dubaj extrém világát.

A dubaji éjszakák közönsége igazán szexi társaság, amely leginkább az ott dolgozó milliomosokból, arisztokratákból és sztárocskákból tevődik össze, főleg mostanság, hogy a Burj Kalifában – a világ legmagasabb és legimpozánsabb épületében – nemsokára megnyílik az első Armani hotel.

Ha a divattervező belepancsolhat a szállodabizniszbe, akkor az arab kereskedelem óriásai sem ültek tétlenül, mert ők is vendéglátásba kezdtek. A város legsikkesebb helye – persze csakis az Armani után – a The  Address, amely nemcsak – a Dubai Mall bevásárlóközponthoz kapcsolt – hotelkomplexum, hanem a városi elit találkahelye is.

Ha érdekli a cikk folytatása, kattinson!

Nézőpont: Orbán nem a közvélemény-kutatásokról beszélt, amikor azt mondta, 2021-ben az ellenzék vezetett

Nézőpont: Orbán nem a közvélemény-kutatásokról beszélt, amikor azt mondta, 2021-ben az ellenzék vezetett

A családjával együtt megölték a fiatal gázai fotóst, aki másfél évig dokumentálta a háborút

A családjával együtt megölték a fiatal gázai fotóst, aki másfél évig dokumentálta a háborút

Wall Street Journal: Akkor vették rá Trumpot a vámháború felfüggesztésére, amikor a tanácsadója pár percre kiment az irodából

Wall Street Journal: Akkor vették rá Trumpot a vámháború felfüggesztésére, amikor a tanácsadója pár percre kiment az irodából

„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban

„Olyan jó látni a nyuszikat szerelembe esni” – egy nyúlsuttogó mindennapjai a nagyvárosban