szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Negyediknek futott be Balatonalmádiból Varga Endre Pöttyös Pannával, ötödikként pedig Komáromból Márkos Albert...

Negyediknek futott be Balatonalmádiból Varga Endre Pöttyös Pannával, ötödikként pedig Komáromból Márkos Albert Lopakodóval. A 12 előfutamot szombaton tartották, a hivatalosan kiadott eredménylista után az első és a második helyezettek jutottak az öt középfutamba, innen pedig az első helyezettek kerültek a döntőbe.

A versenyszabályzatban leírtak szerint a futamban vágta jármódban kellett részt venni egymás akadályozása nélkül. Akadályozásnak minősült és kizárást vonhatott maga után a többi között az ellenfél lovának vagy lovasának megütése, megrúgása, visszahúzása vagy ellökése, de az is, ha egy lovas esetleg úgy akart volna megakadályozni egy előzést, hogy lovával bevág a mögötte láthatólag gyorsabban haladó résztvevő elé. A lekörözött versenyzőnek a pálya külső szélére húzódva kellett biztosítania a mögötte érkezők elhaladását.

MTI

Ostort, pálcát, sarkantyút a megmérettetésen nem lehetett használni, és kizárási ok volt a megengedett felszerelésen kívül bármilyen egyéb eszköz igénybe vétele, a ló szárral való ütlegelése. A verseny újdonságának számított, hogy külön díjazták a magyar lófajtákkal versenyző résztvevőket. A győztes lova ingyenes nevezést nyert a következő évi futamra, a lovas pedig 200 ezer forint különdíjban részesült. Idén a Villány színeiben induló Pap Kornél és Tokió nevű kisbéri félvér lova lett a legjobb.
   
A versengésen minden elő- és középfutam győztese egymillió forintot kapott. A döntő győztese 20 millió forintban részesült, valamint átvehette a Vágta kard vándordíjat. A pénznyereményt egyébként az árvízkárosultak javára ajánlotta fel Gajdos. A verseny után az Andrássy úton végigsétálva az érdeklődők megismerkedhettek a vágtára benevezett települések ételeivel, szokásaival, hagyományaival, a régiók jellegzetességeivel.

Reagáltak Balog Zoltánék az ingatlanmutyis vádakra: pénz helyett kapták a hegyvidéki telket

Reagáltak Balog Zoltánék az ingatlanmutyis vádakra: pénz helyett kapták a hegyvidéki telket

Újabb turistákat erőszakoltak meg Indiában, a velük lévő férfiakat megverték és a csatornába dobták

Újabb turistákat erőszakoltak meg Indiában, a velük lévő férfiakat megverték és a csatornába dobták

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei