Az Yves Saint Laurent márkának nem jelent újdonság a britek furcsa ízlése, 2000-ben egyszer már beleszaladtak az angolok nem tetszésébe, akkor a mindenhol máshol ünnepelt, Sophie Dahl meztelen testét ábrázoló képet tiltották be. Talán ezért is döntöttek úgy, hogy az Opium egy frissebb változatának új hirdetését ezúttal egy teljesen felöltözött, francia színésznővel hirdetik. Melanie Thierry a reklámban állítólag Salomét személyesíti meg, egy fehér ruhában "táncol", bár szerintünk ez a mozgáskombináció inkább nevezhető vonaglásnak. A British Advertising Standard Agency azonban nem művészi alapon találta problémásnak a reklámot, hanem "felelőtlennek és támadónak" érezte. A hatóság szerint Melanie tánc közben egyszer az alkarjára mutat, és ebből, valamint fékevesztett viselkedéséből egyértelmű, hogy drogozásra próbálja rávenni a népet. Ja, és a végén azt suttogja izzadtan: I am your addiction, azaz én vagyok az addikciód. Nem egy jó reklám, de pont ezért volt kár betiltani, mert így a megérdemeltnél sokkal nagyobb figyelmet kap.
Túl hevesen vonaglott a lány - betiltották (videó)
Az Yves Saint Laurent márkának nem jelent újdonság a britek furcsa ízlése, 2000-ben egyszer már beleszaladtak az...

Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
Publicus: Tízből nyolc magyar sokallja az augusztus 20-i ünnepségekre szánt 11 milliárd forintot
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.