szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kicsivel több mint egy kilogramm heroin volt annál az afrikai férfinél, akit a Szecsuan tartományi Csengtu (Chengdu) nemzetközi repülőterén vettek őrizetbe - jelentette a vámhivatal közleménye alapján a Hszinhua hírügynökség hétfőn.

A guineai férfit február 23-án vették őrizetbe, miután a hatóságok több mint egy kilogramm heroint fedeztek fel a szervezetébe rejtve. A Malajzia fővárosából Kuala Lumpúrból érkezett utas elfogása még januárban történt, amikor a gyanúsan viselkedő férfi okmányainak alaposabb vizsgálata során felfedezték, hogy útleve hamisított. A közlemény szerint a reptéri hatóságokat egy orvos is segítette abban, hogy a gyanúsított szervezetéből végül az összesen több mint egy kilogrammot nyomó 60 darab granulátum távozzon. A kábítószer csempészése Kínában súlyos bűncselekménynek számít, azok, akiket több mint 50 gramm metamfetamin vagy heroin csempészésében találnak bűnösnek, halállal büntethetők. A kínai igazságszolgáltatás e területen nem tesz különbséget a kínai, illetve a külföldi állampolgárok között.

Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor 2009-ben kivégezték a brit állampolgárságú Akmal Shaikot. A férfit 2008-ban ítéltek halálra, miután nagy mennyiségű kábítószert próbált az országba csempészni. Tavaly hasonló bűncselekmények elkövetése miatt négy japán férfit és egy dél-afrikai nőt is kivégeztek. Az idén februárban három Fülöp-szigetekire várt kivégzés, de az ország alelnökének közbenjárására elhalasztották az ítélet végrehajtását.
 

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között