szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Damir Bajs miniszter bejelentette: mintegy 19 millió kunát szánnak arra, hogy a külföldi piacokon tovább...

Damir Bajs miniszter bejelentette: mintegy 19 millió kunát szánnak arra, hogy a külföldi piacokon tovább népszerűsítsék a horvátországi turizmust, ennek érdekében több légitársasággal is szerződést kötöttek. Reményei szerint a megállapodásoknak köszönhetően idén legalább 1,1 millió turista érkezik repülőgéppel Horvátországba, kétszer annyi, mint az elmúlt évben.

A repülős turizmus helyzetét optimistán látják a szakemberek is, a zágrábi repülőtér forgalma ugyanis az idei első negyedévben már tíz százalékkal növekedett. Tonci Peovic, a légi kikötő igazgatója felidézte, hogy tavaly az összes horvátországi reptér utasforgalma összesen 6 százalékkal növekedett, együttesen 5 milliónál több utast szállítva. Idén további 5 százalékos forgalombővülést várnak a Horvátországba repülő 85 légitársaság jóvoltából.
   
A fiumei (Rijeka) turisztikai szervezet azt közölte: az új partnerek között szerepel a Ryanair, amely péntektől hetente kétszer indít járatot Fiume repülőteréről Londonba és Stockholmba. Szintén hamarosan felszállnak az Air Berlin gépei is, amelyek hetente összesen 34 alkalommal közlekednek majd Fiuméból és Splitből német városokba.

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Az Alkotmánybíróságon is Orbán Viktor győzött a Pécsi Stoppal szemben

Az Alkotmánybíróságon is Orbán Viktor győzött a Pécsi Stoppal szemben