szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Walter Bruening, egykori vasúti dolgozó csütörtökön vesztette életét a montanai Great Falls egyik kórházában Az 1980 óta a nyugdíjasházban élő férfi természetes okok következtében halt meg.

Walter Bruening egy 2009-es lapinterjúban a napi kétszeri, nem kiadós étkezést nevezte a hosszú élet titkának. "Akkor kell felállni az asztaltól, amikor még éhes vagy" - mondta a férfi a Great Falls Tribune című helyi napilapnak adott interjúban. Bruening akkor arra is figyelmeztetett, hogy az éjszakai evés mellőzésével sokkal egészségesebbnek érezheti magát az ember.

A férfi 1986. szeptember 21-én született a minnesotai Melrose-ban, ahonnan 1918-ban költözött Great Fallsba, miután munkát kapott a Great Northern vasúttársaságnál. A Guinness Rekordok Könyve 2011-ben ismerte el, hogy ő a legidősebb férfi a világon. A címet a brit Henry Allinghamtől örökölte, aki 2009 júliusában, 113 évesen hunyt el. Bruening halálával a japán Kimura Jiroemon lett a világ legöregebb férfija, aki jövő kedden tölti be a 114. életévét. 
 
 
 

Úgy volt, hogy Teslákat vesz az amerikai külügy, de most már csak „páncélozott elektromos járművekről” van szó

Úgy volt, hogy Teslákat vesz az amerikai külügy, de most már csak „páncélozott elektromos járművekről” van szó

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

A Volkswagen és az Audi tovább tartaná életben a hagyományos motorú autókat

A Volkswagen és az Audi tovább tartaná életben a hagyományos motorú autókat