szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az esemény miskolci, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság székhelyén tartott...

Az esemény miskolci, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság székhelyén tartott sajtótájékoztatóján Vért András, a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tanácsadója kedden azt mondta: hatalmas a feladat, hiszen a hulladéklerakóknak és -kezelőknek ezen az egy napon kell befogadniuk és ártalmatlanítaniuk az összeszedett szemetet. Ennek a költségvonzata is tetemes, tehát az akciónak már önmagában is nagy a sikere, mivel az országban működő 71 lerakó is a feladat mellé állt.

Emlékeztetett arra, hogy 2011 az Önkéntesség Európai Éve. Ebből az alkalomból szervezték - a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - a nagyszabású, önkéntes hulladékgyűjtési akciót, az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA), valamint a megyei önkéntes centrumok (ÖC) és a vízügyi igazgatóságok koordinálásával.

Kitért arra, hogy május 21-én az egész országot mozgósítani kívánják, önkéntesek, baráti társaságok, lakóközösségek, civil szervezetek, iskolák, önkormányzatok és vállalatok sokaságának bevonásával. Hangsúlyozta: azért kérte a vízügyi igazgatóságokat a koordináló szerepre - a rendkívüli nehéz, árvíz utáni helyzetek ellenére is -, mert ők azok, akik a legnagyobb infrastruktúrával rendelkeznek, és a nemzeti parkok szakértelmével karöltve közösen szervezik meg a feladatokat az akció sikere érdekében.

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia