szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A michigani 1800-LAW-FIRM ügyvédi iroda által pénteken benyújtott csoportos kereset indoklása szerint az amerikai...

A michigani 1800-LAW-FIRM ügyvédi iroda által pénteken benyújtott csoportos kereset indoklása szerint az amerikai popénekes és a We Pray for Japan (Imádkozunk Japánért) feliratú, 5 dolláros fehér-piros karkötők értékesítésében, illetve reklámozásában részt vevő vállalatok egyrészt az indokoltnál többet számoltak fel a vásárlóknak szállítási költség címén, másrészt "mesterségesen megnövelték a rászorulókhoz eljuttatott adomány teljes összegéről szóló jelentéseket".
"Amíg a világ nagy része az egekig magasztalja Lady Gagát az emberbaráti erőfeszítései miatt, addig mi szeretnék biztosítani, hogy az ígéret, miszerint +minden bevétel a Japán földrengés áldozataihoz megy+, meg is valósul" - mondta Alyson Oliver, az ügyvédi iroda egyik képviselője. A 25 éves énekesnő egyelőre nem reagált a történtekre. A kereset benyújtásának napján Gaga éppen egy segélykoncertet adott Japánban, ahol a márciusi természeti katasztrófa károsultjai előtt lépett színpadra. 
A világsztár a beszámolók szerint nagyjából 3 millió dollárt (561 millió forint) adományozott a japán áldozatoknak az 5 dolláros (940 forint) karperecek és egyéb kezdeményezések révén. A popdíva tárgyait értékesítő hivatalos honlapra azonban számos dühös hozzászólás érkezett olyan rajongóktól, akik a hosszú várakozási idő, és az 5 dollárt meghaladó szállítási és kezelési költségek miatt bosszankodtak. 
Lady Gagát a múlt hónapban a világ legbefolyásosabb hírességének választotta meg a Forbes magazin, az énekesnő szórakoztatóiparból származó bevételei, a médiában való jelenléte, valamint a világhálós népszerűség alapján.
Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena