Leggyakrabban a hosszútávfutók számolnak be ilyen élményekről, de természetesen nem csak futás közben élhető át az érzés. Más, hosszabb ideig tartó közepesen intenzív, ritmusos, aerob mozgással is előidézhetjük, például úszással, kerékpározással, kardioedzéssel. Az edzés hossza fontos, hiszen a lebegés érzése általában csak harminc - negyvenpercnyi folyamatos, erőteljes mozgás után jelentkezik, sőt van, akinél csak a mozgás második vagy harmadik órájában. Tehát kétségtelenül keményen meg kell érte dolgoznunk. Az élmény viszont csodálatos, utánozhatatlan.

Yiannis Kouros, korunk egyik legnagyobb ultrafutó legendája, így mesél erről az érzésről: „Néhányan talán nem értik, miért futok ilyen hosszú távokat. Megvan rá az okom. Az ultraversenyeken eljön egy pont, amikor a testem szinte meghal. Ilyenkor az agyamnak kell átvennie az irányítást. Amikor éppen nagyon nehéz, akkor küzd egymással a testem és az agyam. Ha a testem győz, fel kell adnom. Ha az agyam győz, továbbmegyek. Ilyenkor úgy érzem, mintha kívülről nézném a saját testemet. Az agyam kiadja a parancsot, a testem pedig engedelmeskedik. Ez egy igazán különleges érzés, nagyon szeretem… Csodálatos átélni, ahogy a test és a lélek elválik egymástól.”

Athenaeum

A mai napig vitáznak a szakemberek azon, hogy pontosan mi idézi elő a sportolás közben megtapasztalható boldogság érzést. A legismertebb álláspont szerint az élmény az agyban az endorfin szint megemelkedéséhez köthető. Az endorfinok az agyban termelődő ingerületátvivő anyagok, amik képesek a fájdalomérzet csökkentésére, és a boldogsághoz közeli érzések kiváltására. Az endorfinok szerepét ennek az eufórikus állapotnak az előidézésében évtizedek óta emlegetik a szakemberek, ennek bizonyításhoz pedig ma már a legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai módszereket is bevetik. 2008-ban például német kutatók egy csoportja PET szkennel - más néven Pozitron Emissziós Tomográfiával - vizsgálta meg futók egy csoportjának agyát pihenés közben, valamint egy kétórás, kimerítő edzést követően. A két eredmény összehasonlításával meghatározták, hogy az agy mely területein következett be jelentős endorfin aktivitás. A futókat pedig arra kérték, értékeljék saját hangulatukat és eufórikus állapotuk szintjét.

A vizsgálatok eredményeként a német kutatók megfogalmazták következtetéseiket, mely szerint a testmozgás közben a sportolók szervezete endorfinokat termelt és ezek az agynak az érzelmekért felelős részeiben található receptorokhoz kapcsolódtak. A kutatók szerint a keletkezett endorfinok mennyisége arányban állt a futók által érzett hangulatváltozás mértékével. A fenti kutatás az endorfinokra koncentrált, de a téma más szakértői szerint az eufórikus állapot előidézésében egyéb, szervezetünk által előállított hormonok, mint például a szerotonin és a dopamin valamint az endogén kannabinoidok közé sorolt anandamid is szerepet játszhatnak.

Az élmény - megfizethetetlen

Számunkra a tudományos magyarázatnál talán érdekesebb maga az élmény. Elmesélni ezt az érzést elég nehéz, hiszen megfoghatatlan, ráadásul ilyenkor az ember gondolatai összekuszálódnak, a memória pedig ki-kihagy. Megkértünk egy ultrafutót, próbálja meg leírni saját öröm élményét. „Amikor úgy érzed átjár az erő, amikor a test és a lélek egybe olvad, amikor a külvilág lassan megszűnik körülötted, amikor már csak te létezel meg az út, amikor minden porcikád élvezi a mozgást, amikor versenyt futsz a széllel, amikor érzed az ultrafutók istene mosolyogva tekint rád, amikor a lépteid könnyűek pedig nem futsz lassan, amikor a kedvenc együttesedtől, a kedvenc albumod szól, amikor néhány bogár szándékosan a szemedbe, vagy szádba repül, csak, hogy néha visszatérj a földre, és amikor érzed, nyugodtan tudnál gyorsítani, ha akarnál. Ez maga a boldogság, ennél többet egy futó nem is kívánhat magának.” - fogalmazott.

Az eufórikus élmény intenzitása és hossza eltérő lehet. Egy gyorsabb edzésen néha csak könnyedén meglegyint minket az érzés pár perc erejéig, míg egy többórás kemény erőfeszítés során egészen sokáig velünk maradhat. Sőt, általában ilyenkor még a testmozgás befejezése után is egy-két órán keresztül tovább „repülünk”. Végül persze szervezetünk ráeszmél, hogy vége a megpróbáltatásoknak, és szép fokozatosan az örömérzés alábbhagy. És ahogy elmúlik, egyből hiányozni kezd.

Jellemző ránk, emberekre, hogy ha valami pozitív reakciót vált ki az idegrendszerünkben, akkor azt megszeretjük és újra meg újra visszatérünk hozzá. Így vannak ezzel a sportolók is. Aki edzésein átéli az eufória élményét, ragaszkodni fog ehhez az érzéshez, és ha valamilyen oknál fogva egy darabig nem tud edzeni, nehezen viseli a hiányát. Az ilyen "sportmegvonás" egyes vizsgálatok szerint az opiát-megvonáshoz hasonló tüneteket okozhat: hangulatingadozás, idegesség, ingerlékenység, nyugtalanság, és alvászavar is felléphet. A sportolók többek között ezért is igyekeznek nem teljesen abbahagyni a rendszeres mozgást, még ha egy sérülés időlegesen akadályozza is őket. Ilyenkor inkább keresnek egyéb mozgásformákat, melyekkel eredeti sportágukhoz hasonló terhelésnek tehetik ki szervezetüket.

Néhányan viszont annyira rászoknak az eufória érzésre, hogy semmilyen körülmények között sem képesek lemondani az érzésről. Jen Segger kanadai állóképességi sportoló így mesélt arról az ultrafutó versenyről, ahol komoly térdsérülést szerzett mégis úgy döntött, végigmegy a távon: "Minden alkalommal, amikor ráléptem a lábamra, úgy éreztem, összeroskadok. Annyira fájt, hogy a lejtőkön háttal tudtam csak lefutni. Tudtam, hogy maradandó károsodást kockáztatok, és tudtam, hogy ez nem a legokosabb dolog. De amikor versenyzek, csak a pillanatnak élek. Akkor csak az számít, amit éppen csinálok. Az az eufória, ami egy hosszú verseny céljába érve elönt, a legjobb érzés a világon. Ha egyszer megtapasztaltad, onnantól mást sem akarsz, csak újra meg újra átélni ugyanezt."

Egy évvel később Segger lábában egy túlerőltetett ínszalag elszakadt, és a sportolónő többhetes pihenőre majd hosszadalmas rehabilitációra kényszerült. Az eset után Segger kicsit már árnyaltabban fogalmazott: „Megtanultam jobban tisztelni a testemet. Ráébredtem, hogy ha szeretném folytatni amit csinálok, akkor oda kell figyelnem ezekre a jelekre és vigyáznom kell magamra."  

Az eufóriától való függés elkerülése érdekében a szakemberek a testedzésben is a mértékletességet javasolják. "A testmozgás a drogokhoz hasonlóan olyan ingerületátvivő anyagok kibocsátását idézi elő, mint az endorfinok és a dopamin. Ezek pedig egyfajta jutalom üzenetet küldenek az agyunkba. Csakúgy, mint az élet egyéb területein, itt is a mértékletesség tűnik célravezetőnek. Mozogjunk rendszeresen, hiszen ez a fizikai és szellemi egészségünkhöz is szükséges. De vigyázzunk arra, hogy ne vigyük túlzásba az edzést, az ne menjen életünk egyéb területeinek a rovására." - tanácsolja Robin Kanarek professzor, a téma egyik kutatója.

A testedzés egyfajta stressz a szervezetünk számára. Ahhoz, hogy a stressz válaszban részt vevő anyagok termelődni kezdjenek, kellően el kell fárasztanunk magunkat. Természetesen, ha bírjuk, megtehetjük ezt Yiannis Kouros módszerével is, azaz futhatunk szép komótosan párszáz kilométert. Ha ez a lehetőség nem tűnik reálisnak, választhatunk „gyorstalpaló” megoldást: megpróbálhatjuk kemény tempóval elfárasztani magunkat annyira, hogy elérjünk egy kisebb holtpontot. Az egyik legnagyobb internetes futós portál gyakorlott, edzett futók számára ehhez egy hosszabb tempófutást javasol, ahol az iramot úgy lőjük be, hogy az éppen csak egy kicsit lassabb a saját tíz kilométeres versenytempónknál. Fontos, hogy a tempófutás előtt alaposan melegítsünk be, az edzés végén pedig lassú kocogással vezessünk le.

Egy másik portál az alábbi váltakozó iramú edzést javasolja az eufóriára vágyó futók számára. Mivel ez az edzés nagy megterhelést jelent a szervezetnek, csak akkor próbáljuk ki, ha már néhány éve rendszeresen futunk és végzünk iramjátékos illetve résztávos edzéseket is. A kemény tempót ennél az edzésnél úgy kell megválasztanunk, hogy azt kifulladás nélkül képesek legyünk tartani néhány percen keresztül. Fontos, hogy ha edzés közben kicsit is rosszul érezzük magunkat, rögtön álljunk meg.
- Kezdjünk el futni, 3-5 percig fuss nagyon lassan, apró lépésekkel, hogy az izmaink hozzászokjanak a mozgáshoz.
- Csak néhány perc erejéig nyomjuk meg erősen a tempót, ezzel a szervezetünk számára azt üzenve, hogy komoly munka következik, készüljön fel.
- Ahogy a gyors tempó kezd kicsit nehezen menni, lassítsunk le, és haladjunk tovább ezzel a lassabb tempóval 20-30 percen át (sétálni tilos).
- Ezután kezdjük el figyelni a szervezetünk jelzéseire. Ha szerencsénk van, érezni fogjuk, ahogy hirtelen felbuzog bennünk az energia, és hogy ismét készen állunk az erős futásra.
- Ekkor vegyük fel újra a gyors tempót, és fussunk, amíg úgy igazából kifáradunk, és már megállni lenne kedvünk. És ekkor fussunk még egy kicsit tovább - és ezen a ponton várhatjuk az örömérzést.
- Ha megérkezett az eufória, bátran lovagoljuk meg. Ha úgy érezzük, szeretnénk még gyorsabban menni, pörgessük fel a lábainkat és száguldjunk bátran.
- Néhány percen belül a kellemes érzés csökkenni fog, majd szép lassan, 5-10 perc alatt teljesen elenyészik. Ahogy csökken az eufória, úgy vegyük vissza fokozatosan a tempót.
- Pár perces lassabb, kellemes iramú futással fejezzük be az edzést.

Ha mégsem sikerülne az első edzéseken előcsalogatnunk az eufóriát, ne csüggedjünk. Folytassuk a rendszeres testmozgást, és hamarosan érezni fogjuk számtalan egyéb pozitív hatását: fittebbek és kiegyensúlyozottabbak leszünk, ellenállóbbá válunk a stresszhelyzetekkel szemben, anyagcserénk felgyorsul, immunrendszerünk megerősödik, és általános közérzetünk is javulni fog. Ezekért az előnyökért – akár eufória nélkül is - megéri rendszeresen mozogni.