szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Paul Branscum vezetésével folytatott kutatásban 71 harmadik, negyedik és ötödik osztályos általános iskolást kértek...

A Paul Branscum vezetésével folytatott kutatásban 71 harmadik, negyedik és ötödik osztályos általános iskolást kértek fel arra, hogy készítsék el saját képregényüket, amelyek középpontjában valamilyen egészséges üzenet áll. A kezdeményezés célja a gyerekkori elhízás visszaszorítása. Branscum szerint az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a gyerekek követik ezeket az egészséges viselkedési formákat.

A diákokat arra kérték, hogy történetük megalkotásakor gondoljanak valós és kitalált szereplőkre, és próbálják meg a következő négy egészséges viselkedést beleszőni alkotásukba, valamint saját életmódjukba is. Elsőként: végezzenek naponta legalább egy óra testmozgást, illetve fogyasszanak öt adag zöldséget és gyümölcsöt. Továbbá igyanak cukormentes italokat és vizet a cukrozott üdítőitalok helyett, és legfeljebb két órát töltsenek a képernyő előtt, a televíziót, az internetet és a videojátékokat is beleértve.

A három hónapig tartó kísérlet után Branscum szerint a résztvevők testtömeg-indexe körülbelül ugyanannyi maradt, de három viselkedés, a zöldség-gyümölcs fogyasztás, a testmozgás és a cukormentes italok fogyasztása jelentős mértékben megnövekedett a program alatt. Ráadásul a gyerekek magabiztossága is nőtt az egészséggel kapcsolatos viselkedések kiválasztásának képességét illetően. „A képregények nagyszerű dolgokra képesek” – állítja Branscum. „Személy szerint azt szeretem bennük leginkább, hogy a szavak és a képek kombinációjával egyszerűen és érthetően képesek elmagyarázni bonyolult dolgokat.”

A kutató azt tervezi, hogy a nagy képregénykiadókkal, például a Marvellel vagy a DC Comics-szal karöltve széles körű kampányt indítanak, amelyben olyan képregénysorozatokat készítenének, melyek az egészséges életmódot népszerűsítik. A gyerekkori elhízás elleni harc ugyanis még egy szuperhős számára is kihívást jelentene.

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra