szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bíróság elé állítják Svédországban azt az olasz turistát, aki Stockholmban lekevert egy pofont az utcán a fiának. Kiskorú bántalmazásáért két napot már börtönben is töltött a férfi.

A tinédzser korú fiú nem akart bemenni abba az étterembe, amelyet szülei választottak. Apja ezért lekevert neki egy pofont. Kettő is elcsattant, állították az édesapát letartóztató rendőrök. A hatóságokat az olasz sajtó értesülései szerint két líbiai nemzetiségű személy értesítette, mivel Svédországban az ilyesfajta gyereknevelési módszer bűncselekménynek számít.

Az olasz apa, a 46 éves Giovanni Colasante, egy informatikai cég menedzsere, a dél-olaszországi Canosa di Puglia önkormányzati testületének tagja két napot töltött cellában.

Szabadulása óta sem hagyhatta el Svédországot, háromnaponként kell a rendőrségen aláírásra jelentkeznie és szeptember 6-án a bíróság előtt védekezik majd kiskorú bántalmazásának vádja ellen. Az apa védelmében számos olasz tanú jelentkezett: annak a turistacsoportnak a tagjai, amely a Colasante családdal együtt vett részt a skandináv fjordok közötti hajóúton. Ennek egyik állomása volt Stockholm.

Félreértés történt: egy olasz családban, főleg ha déli, teljesen más a szülők és a gyerekek viszonya, mint a svédeknél. Az olaszoknál a legközelebbi rokonok is szenvedélyesen, hangosan, kezükkel hadonászva veszekednek, de ez még nem jelent bántalmazást - kommentálták az esetet olasz lapok.

Ügyfelem nem is ütötte meg a fiát - hangoztatta Colasante ügyvédje. Az apa nem kívánt nyilatkozni attól tartva, hogy félreértik szavait, de lidércálomnak nevezte a történteket.

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?