szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint 200 ezer euróért, vagyis átszámítva körülbelül 62,7 millió forintért keltek el egy genfi árverésen Susan Burton, Richard Burton néhai filmsztár volt feleségének ékszerei.

A kilenc ékszerből álló gyűjteményben van egyebek mellett egy Van Cleef & Arpels ékszerész által készített smaragd és gyémántnyaklánc. A kollekció összesen 208 014 euróért cserélt gazdát – közölte a Christie's aukciósház csütörtökre virradóra. A vásárlók nevét nem árulták el.

A gyűjtemény valamennyi darabját Richard Burton ajándékozta Susan Burtonnak, akivel 1976 és 1982 között élt házasságban – mondta az értékesítés előtt Jean-Marc Lunel, az aukciósház ékszerészeti részlegének igazgatója.

"Richard Burton szokása volt, hogy váratlan ajándékokkal lepje meg őt, mint például azzal 6,17 karátos gyémántgyűrűvel, amelyet 50-70 ezer svájci frank (12,6-17,7 millió forint) közötti értékre becsültek, és amelyet akkor ajándékozott neki, amikor csak a sarki boltba ment ki ceruzaelemet venni" – tette hozzá.

"Richard Burton szerette ékszerekkel borítani a nőket, szeretett rajzolni is, és részt venni a tehetséges ékszerészek alkotásaiban" – mondta Jean-Marc Lunel, a Bulgarinál készült, rózsaszín turmalinnal és gyémántokkal díszített tenyésztettgyöngysorra utalva.

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány