szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alig tette ki a lábát a kormányfői hivatalból, Silvio Berlusconi új CD-vel éleszti fel zenei karrierjét.

A dúsgazdag médiamogul és háromszor megválasztott miniszterelnök a kedden megjelent zenei albumot ismét régi alkotótársa, Mariano Apicella közreműködésével készítette el.

A True Love című lemezen Berlusconi most nem énekel, de mind a 11 számot társszerzőként jegyzi. Az albumon - amely a volt kormányfő és a nápolyi énekes-gitáros immár negyedik közös zenei vállalkozása - szerelemes dalok és dzsesszes hangzású számok is szerepelnek.

A lemez anyaga az utóbbi két évben született - nyilatkozta Apicella a CNN televízióban. Mint mondta: amikor elkészül egy-egy dal zenéjével, átadja Berlusconinak, aki a szövegeket írja. A politikus egyik kedvence a Ma se ti perdo (Ha elveszítelek) című lassú szambaritmusú szám erről az albumról - árulta el.

Silvio Berlusconi a G20 csúcstalálkozón
AP

Az olasz adósságválságba belebukott Berlusconi november 12-én távozott hivatalából. A kétszer nősült volt kormányfő ellen zavaros nőügyeivel kapcsolatban bírósági  eljárás folyik Milánóban.

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Azért beszélnek a rákról, hogy megtörjék a betegséggel kapcsolatos számtalan tabut

Azért beszélnek a rákról, hogy megtörjék a betegséggel kapcsolatos számtalan tabut

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó