szerző:
Lukács Andrea
Tetszett a cikk?

Az Eurovíziós Dalfesztivál a nemzetek popolimpiája, így, ahogy a sportban, ezen a vidám dalos megméretésen sem múlik el úgy év, hogy ne dőlne be néhány versenyző.

Országonként egy dal, nem kötelezően az ország állampolgárától, maximum hat minimum, 16. életévüket betöltött előadóval a színpadon, három percen keresztül, bármilyen, akár fantázianyelven, de élő énekhanggal. Ezek az alapszabályok az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételen.

Új, nem értitek? Vadonatúj!

Ja, és még egy: a dalnak újnak kell lennie, azaz a versenyt megelőző év szeptember 1-je után jelenhet meg a piacon, vagy bárhol az interneten. Ezt a legnehezebb betartaniuk a versenyzőknek, nálunk például Bebe and the Change dőlt be még az első nemzeti válogató előtt, mert kiderült, a Fans will be friends című számuk alapja már régebben is hallható volt. A magyar pályázati kiírásban a feltétel ugyanis így hangzott:  a benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba és nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2011. szeptember 1. előtt.

Ezt hagyta figyelmen kívül a zenekar, mely honlapján nyilatkozott a malőrről: "A nevezési feltételeket előzetesen megismertük, elfogadtuk, azonban tévesen értelmeztük, ugyanis a pályaművet mint egy egységes, egész és megbonthatatlan műalkotást kezeltünk, amely szöveges tartalmában, üzenetében, szerkezetében és hangszerelésében eltér a nyilvánosság előtt elhangzott szerzeménytől, ami sem adathordozón, sem nyilvánosság előtt nem jelent meg korábban. Elismerjük, hogy a zenei alap részben azonos a két zeneműben". Helyettük Krisz Rudi indult a február 4-i elődöntőn, de A fél veled egész című szerzeménye nem nyerte el sem a zsűri, sem a közönség tetszését.

Az osztrák !Delapapról alig egy hete hoztuk le a hírt, hogy az ő daluk sem kóser. A !DelaDap honlapján közli rajongóival a döntést. Mint írják, a Crazy Swing kizárását eredményező "tiltott videofelvétel" egy odesszai diszkóban készült. "A Crazy Swinget egy dj szetthez próbáltuk a zenekar nélkül egy diszkóban. Amikor úgy határoztunk, hogy Ausztriában ezzel nevezünk, már nem is gondoltunk erre" - olvasható a honlapon. A kizárás azért is kedvezőtlen a zenekarnak, mert nagyon sok munkát fektettek a dalba, ugyanakkor - mint írják - tiszteletben tartják a versenyszabályokat és elfogadják a döntést.

Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében találtunk azonban sokkal mókásabb és komoly politikai felhördülést is okozó „csalókat”.

Ne feledd a szöveged!

1961-ben például a svéd Siw Malmquist az April, April című dallal indult a híres nemzeti válogatón, a Melodiefestivale-on. Az élő műsor alatt azonban elfelejtette a szöveget, és még jót nevetett is magán, és hiába nyerte el a közönség tetszését, a zsűri nem merte elengedni Cannes-ba a nemzetközi döntőbe. Helyette ugyanazt a nótát Lill Babs adta elő, de csak 14-ik lett az összesen 16 induló közül.

1962-ben pedig Luxemburgra készülve történt kisebb botrány Dániában, amikor Gitte Haenning a Jeg snakker med mig selv című dallal képviselte volna az országot, ám a szám szerzője a dán televízió menzáján elkezdte dúdolni a dalt, ami akkor még kizáráshoz vezetett.

Politikailag nem korrekt

A politikai tartalmat sem tűrik meg az Eurovíziós Dalfesztiválon, bár sokan vitatják a döntések politikai korrektségét. 2009-ben például a grúzok abszolút kedvencébe, a Stephane&3G-be kötött bele már maga az EBU. A We dont wanna put in dal címében és refrénjében is úgy hallatszott, hogy az ugri-bugri diszkópop köntösébe bújtatja a Putyin-ellenességet, ezért a versenybizottság arra kötelezte az oroszokkal állandó ellentétben álló grúzokat, hogy változtassák meg a szöveget, vagy küldjenek másik dalt az épp Moszkvában tartandó Eurovíziós döntőre. A kis büszke nemzet inkább úgy döntött, kimarad az orosz buliból.

Az izraeliek esetében nem a szervezőbizottság, hanem a palesztinok követelték az ország küldötteinek visszahívását, ugyanis a duettet egy zsidó és egy arab énekesnő közösen adta elő, épp a megbékélés jegyében. A palesztin aktivtisták felszólították földijüket, hogy ne vegyen részt a "világámításban", amikor Izrael épp újabb csapásokat mér a Gáza-övezetre. Noa és Mira Awad There must be another way, azaz "Kell lennie egy másik útnak" című békeüzenetével végül nem hátrált meg, de nem is szerepelt kimagaslóan a versenyen, a 16. helyig jutottak Moszkvában.

Csaljunk egy kicsit, hátha megússzuk

A spanyolok 2009-ben 66 perces késéssel közvetítették az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjét. Akkor játszott ugyanis a Madrid Open teniszversenyen Fernando Verdasco és Juan Mónaco. A spanyol köztévé erre és technikai nehézségekre hivatkozott, de az a hír járta, hogy direkt történt a "baki", véletlenül sem akartak ugyanis nyerni, nehogy nekik kelljen megrendezni a költséges és igen körülményes popolimpiát a következő évben, és ezért akár azt is bevállalták, hogy kizárják őket a versenyből. Végül nem így történt, szerencséjük volt: nem ők nyertek.

MTI Shake

Kizárás az Eurovíziós Dalfesztiválon: Krisz Rudi kapott egy esélyt

Nem felel meg az Eurovíziós Dalfesztiválra való jelentkezés szabályainak a Bebe and the Change Fans Will Be Friends című száma, így az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. kizárja a dalt a fesztivál hazai elődöntőjéből - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.

Lukács Andrea Kult

Ugyanazzal próbálkozunk az Eurovíziós Dalfesztiválon

A héten hirdették ki azt a húsz magyar dalt, melyek indulhatnak az Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjén. Az MTVA szerint a nemzetközi fesztivál a dalok versenye, és azzal hitegeti magát, Wolf Kati igenis nyert tavaly. Talán ha tapasztalatot. Mégis ugyanazzal a csapattal válogatják az idei "nyerő" magyar előadót.

Lukács Andrea Kult

Cukiság kell az Eurovízióra?

Szombaton megláthatjuk, milyen produkciókkal készültek a magyar zenészek az Eurovíziós Dalfesztiválra: a húsz elődöntősből tíz lép színpadra január 28-án. A műsor előtt megkérdeztünk két szakértőt - egy profit Geszti Péter személyében, valamint Klész Imrét, a magyar eurovíziós honlap hobbi-főszerkesztőjét - a siker titkáról.

MTI Shake

Eurovíziós Dalfesztivál: négy magyar finalista már megvan

A zsűri pontszámai alapján a Compact Disco, Heincz Gábor és Molnár Ferenc Caramel, a közönség szavazataival pedig Tóth Gabi jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének fináléjába a szombati első elődöntőből.

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt