szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Alig használják, ezért eladják nagy-britanniai és franciaországi házukat Beckhamék. A futballista David és divatdiktátor felesége, Victoria jól érzik magukat Los Angelesben, gyerekeik is beilleszkedtek az amerikai nagyvárosban, ezért válnak meg a két birtoktól. Pénzük van bőven, és lesz is, ha sikerül túladni mindkét házon.

Az angliai Hertfordshire-ben lévő kastélyukhoz szép emlékek kötik a négygyerekes házaspárt. Még 1999-ben vették a birtokot, nem sokkal megismerkedésük után, és rengeteget költöttek a felújítására. Ingatlanszakértők úgy becsülik, hogy 18 millió fontot érhet a kastély, ahol a tulajdonosok alig-alig fordulnak már meg, a fenntartását viszont fizetik. Victoria azt mondta, hogy inkább az egyik londoni hotelben száll meg, ha „otthon van” a brit fővárosban. Órákat kellene ücsörögnie ugyanis az autóban, ha a birtokon szeretne aludni – indokolta.

A brit kastélyt sokan egyébként csak Beckhingam Palace-ként emlegetik, az óriási zöld terület mellett úszómedence és konditerem is tartozik hozzá. Valamivel kisebb a pár franciaországi háza, amelyben csak hét hálószoba van, és nagyjából 2,5 millió fontot érhet. Azt is meghirdetik, mert Beckhamék ott még ritkábban jelentek meg az elmúlt években – derül ki a Daily Mail Online cikkéből.

AP

David és Victoria Beckham európai lakásai azután üresedtek meg, hogy a család 2007-ben Los Angelesbe költözött, ahol a családfő az LA Galaxy csapatához szerződött. Palota ott is van, a gyerekek megszerették, a három fiú, Brooklyn, Romeo és Cruz iskolába is oda jár. Sőt, ide született kistestvérük, Harper, a család második nőtagja.

Az előnyök között említik még azt, hogy Victoriának van már Amerikában egy stúdiója. Az ingatlanbizniszt persze nem akarják befejezni: Victoria csak szeretne valamilyen kuckót, ahol akkor húzhatná meg magát, ha Londonban van. Meg is néztek már néhány apartmant, méghozzá a Hyde Park környékén, és lehet, hogy idén lecsapnak valamelyikre.

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával