szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A spanyol királyi család sem mentesül a megszorítások alól, idén ugyanis két százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodhat. Az udvartartást vezetők fizetésének csökkentése mellett a protokoll-kiadásokra is kevesebb jut.

AP

A királyi ház ennek megfelelően a tavalyi évhez képest összesen 170 ezer euróval kevesebb pénzt kap, s János Károlynak így 8,264 millió euróból kell gazdálkodnia. A királyi család tagjainak fizetését  egyelőre nem érintik a szóban forgó intézkedések, a jövőt illetően ez azonban nem zárható ki.

Spanyolország 2012-es költségvetésének soha nem látott megszorításokkal  kell  szembenéznie; a gazdasági válság által sújtott országban idén 27,3 milliárd eurót terveznek megtakarítani, a minisztériumok kiadásait például 16,9 százalékkal vcsökkentik. A kormány reményei szerint az államháztartási hiányt az év végére 8,51 százalékról 5,3 százalékra sikerül majd leszorítani.

Az amerikás magyar fotós, akit Taknyosnak becéztek, és a fia, Adrien Brody a kedvenc alanya

Az amerikás magyar fotós, akit Taknyosnak becéztek, és a fia, Adrien Brody a kedvenc alanya

Hordágyon vitték le a pályáról Gulácsi Pétert egy durva ütközés után

Hordágyon vitték le a pályáról Gulácsi Pétert egy durva ütközés után

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását