szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A koppenhágai Christiania lakói megvásárolták a dán főváros hippimennyországként elhíresült telepét.

Christiania lakói 51 millió dán koronát adtak az államnak, ezzel a negyed egy része az övék lett július elsejei hatállyal - jelentette be hétfőn Line Barford, a lakók ügyvédje.

Egy korábbi megállapodás alapján a terület lakóinak 76 millió koronát (hárommilliárd forint) kell kifizetniük egy pénzalapon keresztül teljes vételárként. A fennmaradó 25 millió dán koronából 15 milliót három éven belül kell kifizetniük a lakóknak, a fennmaradó 10 milliót megválthatják úgy, hogy felújítják a történelmi negyed épületeit - közölte az ügyvéd.

A hippik 1971-ben foglalták el a 18. században épült katonai támaszpontot, ahol megteremtették szabadállamukat. Saját közigazgatást és ellátórendszert hoztak létre, és szabad folyást engedtek a marihuánának, a hasisnak. Az évek folyamán a hely a turisták kedvence lett, évente majdnem egymillióan keresték fel a kommunát.

A dán kormányok hosszú ideig próbálkoztak sikertelenül Christiania felszámolásával. Négy éve a házaik lerombolásától és kitelepítésüktől tartó lakók tiltakozásai a hatóságokkal való összecsapásokká fajultak. Múlt év júniusában a közösség lakói elfogadták a dán állam ajánlatát, hogy vásárolják meg a területet, és ezzel biztosítsák Christiania jövőjét.

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint