szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sörfesztivált rendeznek a borsodi megyeszékhelyen szeptember 6. és 9. között. A szervezők egyike a TV2-ről is ismert Hajdú Péter, a fellépők között pedig ott lesz Thomas Anders és a Modern Talking, Mr. President és a Boney M együttes.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szerint a rendezvénysorozatnak Miskolcon a Népkert ad majd otthont. Azt mondta, nem véletlen, hogy Miskolcon főszerepet kap a sör, hiszen a város közelében található az egyik legnagyobb sörgyár, sőt az ország kézműves-sörgyártásának a negyedét is a város jegyzi. A különleges rendezvénnyel tradíciót szeretnének teremteni – tette hozzá.

Hajdú Péter, a fesztivál egyik szervezője, ötletgazdája azt mondta, rangos eseményre készülnek, és bíznak abban, hogy a látogatói létszám százezres nagyságrendben lesz mérhető. Úgy fogalmazott, hogy a "borsodi" megyeszékhelyet már a neve miatt is összekapcsolta a sörrel.

A rendezvényen kétszáz árus, százharminc nagyobb stand és egy kétezer főt befogadni képes sörsátor várja majd az érdeklődőket. Három színpadon, hazai és nemzetközi fellépők – egyebek mellett Thomas Anders és a Modern Talking, a Boney M, valamint a Mr. President - színesítik majd az első, nemzetközi mércével mérhető sörfesztivál programját, ahol a sör mellett a hagyományos miskolci perec is főszerepet kap sörkorcsolyaként.

Nem lesz koncerttér, hanem a klasszikus sörfesztiválokra jellemző sörpados megoldást választották. A sörgyártás valamennyi jeles képviselője, gyártója is Miskolcon lesz. Emellett felvették a kapcsolatot Miskolc testvérvárosaival, Kassával és Aschaffenburggal is.

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”