szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lezárult hétfőn Tom Cruise és Katie Holmes válása az illetékes York City bíróság dokumentumai szerint.

Holmes és Cruise júliusban bejelentette, hogy peren kívül megegyeztek válásuk részleteiről - beleértve a hatéves lányuk, Suri feletti felügyeletről - alig két héttel azután, hogy a színésznő kezdeményezte házasságuk felbontását.

Katie Holmes és Tom Cruise
AP / Evan Agostini

Sem ügyvédeik, sem képviselőik nem hoztak nyilvánosságra részleteket a megegyezésről. Csupán annyit közöltek, hogy Suri az édesanyjával New Yorkban fog élni, de apja gyakran látogathatja.

A pár nem egészen hat éve kötött házasságot, amelynek felbomlását sokak szerint a szcientológiai vallás okozta. Tom Cruise elkötelezett tagja és zászlóvivője a magát egyháznak nevező szerveződésnek, Katie Holmes azonban próbált távol maradni a szigorú szabályokat diktáló körtől.

Sajtóértesülések szerint a pár Suri nevelése miatt távolodott el egymástól, a katolikus neveltetésű színésznő ugyanis nem akarta, hogy lánya szcientológus legyen. Cruise-nak ez volt a harmadik, Holmesnak pedig az első házassága.

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

Kiderült valami az alvásról: jobban teszi, ha nem marad fönt sokáig

Kiderült valami az alvásról: jobban teszi, ha nem marad fönt sokáig