szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Folyékony nitrogént ivott a 18. születésnapján egy bárban egy angol lány, aki ettől olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy ki kellett venni a teljes gyomrát.

Gaby Scanlon a barátaival ünnepelte a 18. születésnapját egy bárban Lancasterben, ahol folyékony nitrogénnel lehűtött Jägermeistert ittak. Az első italtól a lánynak semmi baja nem lett, ám amikor a pultos egy másodikat is töltött neki, és azt is megitta, a lány rosszul lett, hihetetlen fájdalmai voltak, és saját elmondása szerint úgy érezte, elkezdett tágulni a gyomra - írja a Daily Mail.

A lányt azonnal bevitték a kórházba, ahol egy négyórás műtéttel végül eltávolították a teljes gyomrát, a nitrogén ugyanis nagy területen egy lyukat égetett a gyomorfalába, olyan hideg volt, hogy gyakorlatilag halálra fagyasztotta azt egy területen, valamint a gyomor nyálkahártyáját is elpusztította. A lánynak ezért a nyelőcsövét kötötték össze a vékonybelével, amely idővel alkalmazkodni fog az új helyzethez, ám egész életében könnyű ételeket kell fogyasztania, soha nem lesz éhes, és sokszor fájdalmat is fog okozni neki az evés.

A folyékony nitrogént gyakran használják világszerte bárokban és éttermekben az italok gyors hűtéséhez, ám fogyasztás előtt teljesen meg kell várni, amíg a veszélyes kemikália teljesen elpárolog, különben akár végzetes is lehet.

Leváltották a budai várért is felelős kormánybiztost

Leváltották a budai várért is felelős kormánybiztost

A delfinekkel fog „beszélgetni” a Google új MI-je

A delfinekkel fog „beszélgetni” a Google új MI-je

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék