szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most már Habony Árpád is nyilatkozott a Kapócs Zsókával nemrég lezárult kapcsolatáról, szerinte nagyon nagy szerelem volt, de nehezen alkalmazkodtak egymáshoz.

Habony Árpád is nyilatkozott a Blikknek a Kapócs Zsókával történt szakításukról. A lap pénteken írta meg, hogy a kormányfő főtanácsadója és a színésznő két év után különváltak, fő okként azt jelölte meg a cikk, hogy Kapócs nem tudta elfogadni, hogy Habony volt házasságából született négyéves kisfiával is rendszeresen programot szervez, és ilyenkor ő ezeken nem vett részt.

Kapócs pénteken a Facebookon jelezte, hogy Habony fiával jó kijött és ő szakított a férfival. A lapnak most már Habony is nyilatkozott, azt mondta, nagyon nagy szerelem volt köztük, és tudja, hogy Kapócs a gyerekéért is mindent megtett, persze azt is, hogy ez a helyzet kihívás egy nő számára. Hogy mégsem sikerült együtt maradniuk, annak szerinte az lehet az oka, hogy mindketten kiforrott személyiségek, akik nehezen alkalmazkodnak egymáshoz.

A Blikk felidézi, hogy Kapócs és Habony két évvel ezelőtt, Rogán Antal szülinapi buliján találkoztak először.

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában