szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világ első, sérültekből álló gospelkórusa alakul meg Magyarországon Bolyki Balázs szakmai vezetésével; a különleges társulat a végtagok nélküli prédikátor, Nick Vujicic magyarországi látogatása alkalmával lép színpadra először - jelentették be a Nem Adom Fel Alapítvány keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nick Vujicic, a végtagok nélkül született világhírű prédikátor és motivációs tréner április 18-20-án Budapesten és Debrecenben tart előadásokat a Nem Adom Fel Alapítvány, az Ez az a nap! közösség és a Szeretet a Válasz Egyesület szervezésében, és ezen előadások apropóján kerül sor a Never Give Up Gospel Kórus első fellépésére - mondta el Papp Szabolcs, az alapítvány szóvivője.

A szervezés alatt álló kórusba január 14-ig várják azoknak a fogyatékkal élőknek a jelentkezését, akik "tudnak és akarnak énekelni". A pályázók közül egy meghallgatást követően szakmai zsűri választja ki a leendő kórus tagjait.

A Jobb velünk a világ! december 2-i teltházas koncerten, amelyen többek között Kiss Tibor, Varga Livius, Lovasi András és Krizbai Teca lépett színpadra, 1,2 millió forint adomány gyűlt össze, amelyet a szervezet XI. kerületi önsegítő közösségi otthonának felépítésére fordít Újbuda önkormányzatával együttműködve - mondta el a tájékoztatón Nagy Gyula, az alapítvány tapasztalati szakértője.

 

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve