szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szomszédja verte meg Baukó Évát, a ValóVilág egykori szereplőjét, aki féltékenységből veszekedett VV Évával, majd lekevert neki néhány pofont.

Mint korábban megírtuk, koponyaalapi töréssel vitték kórházba hétfőn VV Évát. A Blikk úgy tudja, a valóságshow-hőst a Péterfy Sándor utcai kórházban kezelik, ahova beszállították, miután vasárnap este összeveszett volt szomszédjával, aki féltékenységből többször megütötte a nőt.

Baukó Éva hétfő reggel erős fejfájásra panaszkodott, valamint pánikrohama volt, ekkor hívták ki a mentőket. A kórházban kiderült, koponyarepedése van a homlokánál. VV Évának nyolc napon túl gyógyuló sérülései lettek, ezért a kórház a rendőrséget is értesítette az ügyről.

A féltékeny szomszédot súlyos testi sértés gyanújával beszállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. A XIV. kerületi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Megkapta a hatósági engedélyeket a kínai hátterű magyar légitársaság

Megkapta a hatósági engedélyeket a kínai hátterű magyar légitársaság

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény