Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Hárommillió fa telepítését rendelte el Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnök egy újabb nagyszabású fásítási akció keretében, hogy "virágzó kertté változtassák" a sivatagos országot "az erő és a boldogság korszakában".
Asgabati lapok szerint az elnök már aláírta a rendeletet, amelynek értelmében még az idén elültetik mind a hárommillió facsemetét, felerészt a fővárosban, felerészt pedig a közép-ázsiai ország sivatagos vidékein.
A helyi hatóságokat kötelezték, hogy gondoskodjanak az elültetett facsemeték megfelelő öntözéséről egy öntőzőcsatorna-rendszer kiépítésével.
A világ egyik legnagyobb sivatagja, a Karakum az ország 80 százalékát foglalja el. A főváros, az Asgabat a sivatag déli peremén fekszik, közel az iráni határhoz.
Türkmenisztán már több kampányt indított az elsivatagosodás ellen. Tavaly a Sarygamysh-tó köré ültettek sok fát, hogy megakadályozzák a kiszáradását.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.