szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két új majomfajt fedeztek fel Madagaszkár szigetén német és amerikai és helyi kutatók.

A két egérmakira - lemurra - 2003 és 2007 között a csendes-óceáni sziget erdeiben végzett kutatások során bukkantak. A göttingeni Német Főemlős Központ, a Kentuckyi Egyetem és a madagaszkári Antananarivo Egyetem tudósaiból álló csoport a Microcebus tanosi és a Microcebus marohita nevű új fajokat az International Journal of Primatology című szaklapban mutatta be - közölte a Göttingeni Egyetem.

A szakértői csoport már 2010-ben felismerte az örökítőanyag-elemzések révén, hogy több makifaj létezik, mint amennyi eddig ismert. A DNS-elemzéseknek köszönhetően bebizonyosodott, hogy a most megtalált majmok új fajt képviselnek, velük az ismert makik száma húszra emelkedett. Az állatok, mint minden lemur, kizárólag Madagaszkáron élnek.

A Microcebus tanosi a kutatók szerint nagyobb testű, vörös fejű maki. A Microcebus marohita a legnagyobb az egérmakik között, fülei viszont feltűnően kicsik. Máris felkerült a veszélyeztetett fajok vörös listájára, mivel az erdő, amelyben felfedezték az állatot, meglehetősen rossz állapotban van.

A vörös listáért felelős Természetvédelmi Világszövetség szerint a madagaszkári lemurok a kihalástól leginkább veszélyeztetett emlősök közé tartoznak. Ennek okai elsősorban az erdőégetés és a vadászat.

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók