szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Autója elárverezése után most hitelkárosult lett Lippai László színész, akinek 4,5 millió forintot érő, akkor négyéves Honda CRV-je tavaly novemberben került kalapács alá, egy új megállapodás értelmében még tíz évig törlesztheti az autóra 2007 decemberében felvett hitelt havi 56 ezer forintos részletekben – írja a Blikk.

A színész kiszámolta, hogy az új áron közel hétmillió forintos kocsira így összesen a dupláját, csaknem 13 milliót fizet majd ki összesen, miközben a járműnek már régen bottal ütheti a nyomát – írja a Blikk.

"Miután a végrehajtás eredményeként 570 ezer forintért elárverezték a kocsit, számítottam rá, hogy a törlesztőket továbbra is nekem kell fizetnem" – mondta Lippai László. "De most már úgy áll a dolog, hogy újabb tíz évre eladósodok havi 56 ezerre a semmiért. Amikor 2007-ben megvettem az autót, hárommillió forint önrészt letettem, a vételár fennmaradó részére, 3,7 millióra kötöttük a bankkal a hitelszerződést. Ez eredetileg 2018-ig szólt volna, s négy éven át fizettem is a havi 42 ezer forintos részleteket. Most új megállapodást ajánlottak, amelynek a végeredménye, hogy összesen 13 milliót kell kifizetnem a kocsiért, amit sosem látok többé" – tette hozzá.

Dr. Helmeczy László szerint jó erkölcsbe ütköző lehet az a banki megállapodás-tervezet is, amit Lippai László kapott elárverezett kocsija fennmaradt hitelének törlesztésére. Az autóhitel-károsultak ügyét felkaroló ügyvéd, aki próbapereket is indítana a tisztességtelennek vélt szerződések érvénytelenítésére, azt tanácsolná Lippainak, kérjen gondolkodási időt a banktól, és forduljon az ügyvédhez segítségért

"Bár nem ismerem a konkrét esetet, de az elmondottak alapján ez a szerződés is jó erkölcsbe ütközhet, s mint ilyen, semmisnek tekintendő" – véli Hemeczy, aki azt is elmondta: mióta a Blikkel együtt felkarolta a hitelkárosultak ügyét, kereken hatvan kilogrammnyi levelet kapott, tele vitatható szerződésekkel.

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás