szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Feltehetően a jégkorszak vége felé emelkedő hőmérséklet hatására halt ki a mai elefántok korai felmenője, a gyapjas mamut, amely vastag bundája miatt nem tudott alkalmazkodni a felmelegedéshez – állítják génelemezések alapján svéd és brit kutatók a brit tudományos akadémia Proceedings-B című folyóiratában szerdán megjelent tanulmányukban.

Eurázsiai és észak-amerikai kövületek DNS-elemzésével a kutatók kimutatták, hogy a gyapjas mamutok populációja már egy korai meleg periódus idején, körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt megfogyatkozott, ráadásul több részre oszlott. Keletkezett egy európai ág, amelyet körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt visszaszorított a szibériai mamut, és amely 10 ezer évvel ezelőtt végleg el is tűnt a Föld színéről.

"A teljes kihalásuk pontosabb megértése érdekében a kutatóknak még alaposabban meg kell vizsgálniuk azokat a helyeket, ahol a gyapjas mamut a legtovább fennmaradt. Ilyen menedékük volt körülbelül négyezer évvel ezelőtt a jeges-tengeri Vrangel-sziget" – mondta Ian Barnes, a londoni Royal Holloway Egyetem munkatársa.

Más kutatók abból indulnak ki, hogy a gyapjas mamutot a vadászok irtották ki, vagy legalábbis hozzájárultak a kihalásukhoz.

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót