szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elaludt vagy legalábbis csukott szemmel meditált egy celebpartin a 69 éves Andy Vajna, míg felesége, Vajna Tímea a többi résztvevővel beszélgetett – írta a Bors, amely több fotót is közölt a rendezvényen csukott szemmel üldögélő filmügyi kormánybiztosról.

Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea is részt vett azon a szerda esti díjátadó gálán, ahol az egészségükre vigyázó hazai celebeket jutalmazták – közölte a Bors.

A lap szerint az elegáns koktélruhában megjelenő Vajna Tímea élénk társalgást folytatott a rendezvény többi vendégével, köztük főleg Sarka Katával és Hajdú Péterrel, míg férje, a 69 éves filmproducer eközben "– nézőpont kérdése csupán – meditált vagy szunyókált" – írta a beszámoló. A Bors több fotót is közzétett a csukott szemmel üldögélő Vajnáról.

Vajna Tímeát az est folyamán többször is próbálta megkérdezni a Bors, ám ő visszautasította kérésüket.

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban