Halott denevérek ezrei hullottak az égből

Százezer denevér pusztult el az Ausztráliát sújtó hőhullámban, denevértetemek borítanak mindent Queenslandben.

  • MTI
Halott denevérek ezrei hullottak az égből

Hozzávetőleg százezer denevér hullott alá az égből és pusztult el az Ausztráliát sújtó hőhullám miatt az ország Queensland szövetségi államában, annak is elsősorban a délkeleti részén.

A földet és a fákat mindenütt az állatok teteme borítja, a tájkép sokakat Alfred Hitchcock filmjeinek hangulatára emlékezteti – írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap, amely szerint a természetvédők nagyjából 25 denevérkolóniában tapasztaltak tömeges pusztulást.

"Szörnyűséges, kegyetlen módja ez a halálnak" – mondta Louise Saunders környezetvédő a The Courier Mail című helyi újságnak, hozzátéve, hogy 43 Celsius-fok felett a denevérek nem tudnak a levegőben maradni, ők pedig csak annyit tudnak tenni, hogy elaltatják azokat a példányokat, amelyek halálukon vannak.

Közegészségügyi szakemberek arra figyelmeztették a queenslandi lakosokat, hogy a vírusveszélyek miatt ne nyúljanak a denevérekhez, amelyek közül a még életben lévők haraphatnak vagy karmolhatnak. Így is 16 ember szorult orvosi ellátásra, mert nem fogadta meg a tanácsot.

Az állatok tetemeinek bűze már az olyan nagyvárosok lakóit is zavarja, mint Brisbane. A hatóságok szemétgyűjtőket helyeztek ki, hogy abba gyűjtsék a sok ezernyi döglött denevért. Természetvédők attól tartanak, hogy a hőhullám katasztrofális hatással lehet az állam vadvilágára.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.