szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szokatlan és veszélyes beavatkozást hajtottak végre csütörtökön a veszprémi állatkertben. A zsiráftehén patája korrekcióra szorult ugyanis.

Franciaországból érkezett tavaly a zsiráftehén, amelynek patakorrekciójára azért volt szükség, mert előző helyén nem tudta a patáit megfelelően koptatni, ezért azokon túlnőtt a szaruréteg. A nem mindennapi beavatkozásra egy itthoni és nemzetközi szakemberekből álló csapat vállalkozott.

A speciális pedikűr a zsiráfok esetében csak altatásban végezhető el, ám a hosszúnyakúak altatása rendkívül veszélyes művelet – magyarázta Török László, az állatkert ügyvezető igazgatója.

Miután az állat megkapta az altatót, és elfeküdt, a fejet rögtön a magasba kellett emelni, tekintettel az állat speciális vérkeringési rendszerére, illetve az altatás alatti agyvérzés veszélyére.

A veszprémi állatkert munkatársai hosszasan készültek a beavatkozásra, és elemezték előtte a nemzetközi tapasztalatokat.

Az altatást egy három főből álló állatorvos csoport felügyelte, a patakorrekciót kettő két-két fős csapat végezte párhuzamosan, ezenkívül még nyolc állatápoló munkájára is szükség volt, hogy az egyórás beavatkozás eredményes legyen. A biztonság kedvéért még egy darut is rendeltek a helyszínre, de végül nem volt rá szükség.

A zsiráflány, Tawonga ébredése után még nem galoppozhatott társaival együtt a szavannakifutón, de délután már ropogtatta a friss szénát és a gondozóitól kapott jutalom almákat az Afrika házban.

 

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat