szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bill Ansellnek egyszer beszólt a szomszéd, hogy túl fényes a karácsonyi dekoráció. Azóta azon van, hogy elborzassza az utca népét.

 

Google Street View

Sajátos módszert talált szomszédai kiakasztására Bill Ansell. Az ABC tévécsatorna híradása szerint a pennsylvaniai Ross Township csendes zsákutcájában lakó villanyszerelő a kertvárosi szokásoknak megfelelően maga is feldíszítette a kertjét advent alkalmából. Ám az ő dekorációi meglehetősen eltérnek a többiekétől.

"Van például egy Szűz Mária-figura, aminek a fején kést szúrt át", panaszkodik az egyik szomszéd, aki először azt hitte, terroristák üzennek ezzel az installációval. Ansell különös kerti díszei között van vizelő Télapó, lefejezett kórus és felakasztott Miki egér is. Háza ráadásul úgy helyezkedik el, hogy a lakók ki sem tudják kerülni.

 

ABC News

Ansell most nem nyilatkozott az ABC-nek. Két éve azonban azt mondta egy másik csatornának, hogy régebben neki is "normális" díszei voltak, ám a szomszédokat zavarta, mert állítólag túl fényes volt. Az amúgy is ideges, veszekedős ember hírében álló villanyszerelő erre berágott, és úgy döntött, csinál akkor olyat, amit joggal fognak utálni.

"Szerintem jogom van úgy dekorálni a kertemet, ahogy én akarom", mondta akkor Ansell. Az önkormányzat nem ért vele egyet: korábban pert indítottak, amelynek végén a bíróság arra kötelezte Ansellt, hogy takarítsa ki a kertet.

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

A koszovói vállalkozók lezárták a Pristinába vezető utakat, mert nem kapnak többé államilag támogatott energiát

A koszovói vállalkozók lezárták a Pristinába vezető utakat, mert nem kapnak többé államilag támogatott energiát