szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Dél-Kínában megkezdték az ország legidősebb, 35 éves pandájának fél éven át tartó születésnapi ünnepségsorozatát, hogy méltóképpen köszöntsék majd novemberben a 100 éves embernek megfelelő életkorú Paszét.

A nőstény panda minden valószínűség szerint országosan a legismertebb, miután 1990-ben róla mintázták az Ázsiai Játékok kabalafiguráját. Pasze, aki Szecsuan tartomány Paohszing megyéjében született, Pan Pan "művésznéven" vált igazán sztárrá.

Pasze egészsége 2000-ben rosszra fordult, magas vérnyomással kezelték és - elsőként a pandák között - sikeres műtéttel eltávolították szeméről a kialakult szürke hályogot – számolt be a Hszinhua hírügynökségnek az egyik gondozója.

A panda öregedése folyamán a szakemberek több, korábban nem tapasztalt problémával találkoztak, amelyekre egyedi megoldásokat kellett találniuk. Így megritkult fogazata miatt például kedvenc bambuszrügyeit kis szeletekre vágták, mellé tojásfehérjeport kapott, és a gyógyteát itattak vele.

Paszéról a következő hónapokban animációs filmet készítenek, könyvet is kiadnak róla és festményeken is megörökítik majd.

A fucsoui pandakutató központ arra szeretné felhasználni a születésnapig hátralévő fél évet, hogy különböző rendezvényekkel, akciókkal felhívja a figyelmet a pandák és élőhelyük védelmére, az iskolákban bővítsék a pandákkal kapcsolatos ismereteket, tudományos szemináriumokat szervezzenek és ideiglenes pandagondozó önkénteseket toborozzanak – számolt be Csen Jü-cun, a központ vezetője.

Az egyedül Kínában honos óriáspandák a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak; a legfrissebb felmérések szerint 2013 végén 1864 élt közülük vadon, 375 pedig fogságban. Vadon átlagosan 15 évig élnek.

 

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják